
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
A NASA figyelmeztette űrhajósait, hogy nem ajánlatos a súlytalanság állapotában önkielégíteni, mivel az komoly kellemetlenségekkel járhat.
Úgy tűnik, az amerikai űrhajósokat figyelmeztették: ne játsszanak a „rakétáikkal” az űrben, ezzel ugyanis teherbe ejthetik női kollégáikat.
A bizarr kinyilatkoztatás az amerikai chatshow-király, Conan O'Brien Needs A Friend nevű podcastjában hangzott el, miután rákérdezett, hogy a „pornó” működik-e az űrben.
„Három női űrhajóst is teherbe tud ejteni ugyanaz a férfi egyetlen magömléssel ” - fejtette ki a Smythe néven bemutatkozó a NASA-mérnök, majd hozzátette, ezért nem érdemes odafönt effajta tevékenységet végezni. A veszélyt a kutató szerint a súlytalanság állapotában lebegő, „szétszórt” sperma jelenti - írja a Daily Star.
Közben a NASA arra készül, hogy megvizsgálja, hogyan működhet a szex az űrben, miközben a tudósok a jövőbeli Hold- és Mars-küldetéseket tervezi. A montreali Concordia egyetem akadémikusai szerint az ilyen kutatások létfontosságúak az űrbéli küldetések sikeréhez, amiket a földön kívüli települések építéséhez indítanak.2
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.