RETRO RÁDIÓ

Erre várunk másfél éve! Az omikron a járvány végső szakaszát jelentheti – állítják a professzorok





Ez már a rémálom végének a kezdete – állítják orosz virológusok, köztük a Szputnyik V-vakcina egyik kifejlesztője.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.04.
fellélegzés

„A koronavírus omikron-törzsének megjelenése a világjárvány végső szakaszának a beköszöntét jelentheti” - mondta Vlagyimir Nikiforov, a Pirogov Orosz Nemzeti Orvostudományi Egyetem Fertőző Betegségek és Járványtani Tanszékének vezetője.

Az omikron a járvány végét jelzi? (Fotó: Pixabay)

Elmondása alapján a vírus új változata bár fertőzőbb, de az általa okozott betegség lefolyása sokkal enyhébb, és maradandó tüdőkárosodást sem okoz. Ennek eredményeként a Covid–19 kezd átkerülni a szezonális légúti megbetegedések kategóriájába– közölte a jó hírt a szakember.

„Azt hiszem, ez a rémálom végének kezdete. Szeretném azt gondolni, hogy ez az első jel, hogy a vírus elkezdett visszahúzódni” - mondta Nikiforov.

Végre szabadon fellélegezhetünk (Fotó: Shutterstock)

Nem lesz ideje terjedni az új variánsnak

Anatoly Altstein orosz virológus, a Szputnyik V-vakcinát is kifejlesztő Gamaleja Intézet főmunkatársa egyetértett kollégájával. A professzor szerint az omikron-variáns jelentheti a végét a koronavírus-járványnak, ugyanis az új változat sokkal gyengébb, megfázásos tüneteket produkál. Altstein elmondta: az omikron-törzsnek nem lesz ideje tömeges fertőzéseket okozni az újév előtt, mivel a vírusnak hat hónap kell, hogy ténylegesen elkezdjen terjedni. A szakember felidézte, hogy a delta-variáns 2020 őszén jelent meg, de csak 2021 május–júliusától kezdett világszinten terjedni.

 

 

A járvány megfékezéséhez különösen a lakosság oltási kampányait kell megerősíteni (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Növekedhet a fertőzöttek száma az omikron miatt

A WHO szerint azonban egyelőre a fertőzöttek növekedésével számol.

„A Covid–19 fertőzések számának európai növekedése az elmúlt két hónapban a delta-törzsnek köszönhető, de az omikron súlyosbíthatja a helyzetet”– mondta Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet Sürgősségi Betegségügyi Osztálya technikai csoportjának vezetője. „Ezért feltétlenül folytatni kell a járványügyi intézkedések támogatását a delta-variáns terjedésének korlátozása érdekében” – tette hozzá. Szerinte különösen a lakosság oltási kampányait kell megerősíteni.





Ezeket olvastad már?
A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás