RETRO RÁDIÓ

Ők kapták a Petőfi Zenei Díjakat tegnap este! - fotók





A Bagossy Brothers Company három kategóriában is elnyerte a Petőfi Zenei Díjat, amelyet a Duna Televízióban közvetített gálán adtak át tegnap este.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.24.
zenei legendák Petőfi Zenei Díj gála

A 2016-os alapítás óta előbb a VOLT, majd a Strand Fesztivál adott otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjátadónak, amelyet ezúttal a hagyományos, nyári időpont helyett biztonságos körülmények között, közönség nélkül, stúdióban rendeztek meg.

Az év férfi előadója Bagossy Norbert, az év női előadója Rúzsa Magdi lett. Az év zenekara díjat a Bagossy Brothers Company vehette át, amely a Visszajövök című dallal az év videoklipje elismerést is kiérdemelte. Az év akusztikus kategóriában Demjén Ferencet díjazták.

A Petőfi Zenei Díj ezen kategóriáinak jelöltjeit a Petőfi Rádió 2019. március 1. és 2020. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy száz tagú, zenészekből, producerekből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium. A közönség és a szakmai testület tavaly ebben az öt kategóriában szavazott együtt, a végeredménybe a voksok 50-50 százalékban számítottak bele.

Budapest, 2021. január 23.
Az MTVA Sajtóosztálya által közreadott képen Harsányi Levente mûsorvezetõ (b), valamint Kéri András (b2) és Sena (j2), az Irie Maffia zenekar tagjai és Rókusfalvy Lili mûsorvezetõ (j) a Petõfi Zenei Díjak átadása televíziós felvételén az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának stúdiójában 2021. január 20-án. A Petõfi Rádió és az M2 Petõfi TV névadóját, Petõfi Sándort formázó szobrokat tizenkét kategóriában kapják a hazai könnyûzene legjobbjai, immár ötödik alkalommal.
MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A díjazottak közül néhány már ismert volt. A Dal 2020 adásában adták át az év dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, akik A Dal Akusztik győztesének járó különdíjat is megkapták és az év felfedezettjének, a Tortugának. Szintén korábban bejelentették a szervezők, hogy az életműdíjat Horváth Charlie énekes kapja. A Petőfi Zenei Díj zenészeknek odaítélt szakmai díjai közül az év gitárosa Madarász Gábor lett, az év ütőhangszerese Bánfalvi Sándor, az év billentyűse pedig Lepés Gábor. Az év dalszövegírója elismerést pedig Molnár Tamás vehette át, aki már A Dal 2020-ban is örülhetett, hiszen ott is ő nyerte el a legjobb szövegírói különdíjat.

Budapest, 2021. január 23.
Az MTVA Sajtóosztálya által közreadott képen az életmûdíjas Horváth Charlie (k), mellette a Petõfi Zenei Díj alapítói és átadói, Fülöp Zoltán (b) és Lobenwein Norbert (j) a Petõfi Zenei Díjak átadása televíziós felvételén az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának stúdiójában 2021. január 21-én. A Petõfi Rádió és az M2 Petõfi TV névadóját, Petõfi Sándort formázó szobrokat tizenkét kategóriában kapják a hazai könnyûzene legjobbjai, immár ötödik alkalommal.
MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A díjátadók között volt Kapás Boglárka világbajnok úszó, Marco Rossi labdarúgó szövetségi kapitány, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Petőfi Zenei Díj alapítói, valamint Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója, Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója és Tomaj Balázs, az MVM ügyfél vezérigazgató-helyettese

A különleges, erre az alkalomra készült produkciók között volt Presser Gábor és Rúzsa Magdi duettje.

A Bagossy Brothers Company is egy medleyt és a 15. születésnapját egy év csúszással ünneplő Irie Maffia a legnépszerűbb dalaiból összeállított válogatást adott elő, a Kelemen Kabátban Nagy Feróval együtt énekelt, a Random Trip Schoblocher Barbarával (Blahalouisiana), Molnár Tamással (Jetlag), Vitáris Ivánnal (Ivan & The Parazol) és Tanka Balázzsal (Turbo) egy Omega-klasszikusokból álló produkcióval tisztelgett a közelmúltban elhunyt Benkő László és Mihály Tamás életműve előtt.

A Tóth Verával kiegészült Budapest Bár Balázs Fecóra emlékezett.

Idén először a díj mellé a közmédia minden díjazottnak egymillió forintot, az életműdíjasnak pedig hárommillió forintot ajánlott fel.





Ezeket olvastad már?
Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás