RETRO RÁDIÓ

Nyúl, bárány, tojás, ezért van közük a húsvéthoz!





Elmondjuk mi az összefüggés a húsvéti szimbólumok között.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.04.
Ünnep

A keresztény kultúrkörben Krisztus feltámadásának ünnepe, amely a 40 napos böjt leteltével veszi kezdetét. A húsvéthétfői locsolkodás ugyan az utóbbi időben kiment a divatból, számos régi, többnyire vallásos szimbólum máig megmaradt – írja a BorsOnline.

Bárány

Ez az ártatlan négylábú az ünnep egyik fontos jelképe. Valójában magát Jézus Krisztust szimbolizálja, aki feláldozta magát az emberiség bűneiért. Egyébként a zsidók is bárányt áldoztak húsvétkor, ez a Pesah-nak nevezett hagyományuk.

Tojás és csibe

Nem kérdés, hogy a tojás az új életet testesíti meg, hiszen ebből kel ki a csibe. Utóbbi egyébként szintén gyakran jelenik meg a húsvéttal kapcsolatban. Valójában Jézus feltámadására utalnak.

Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

Barkaág

Eredete a virágvasárnap ünnepléséhez nyúlik vissza. A mediterrán országokban ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek, a hagyomány szerint ugyanis Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az emberek a béke jelképét, pálmaágat tartottak a kezükben. Nálunk a barka vette át ennek szerepét.

Húsvéti kosár

Általában szimbolikus ételek – mint sonka, tojás, bárányhús, kalács – vannak benne, de lehetnek színes tojások, vagy akár virágok is. Ennek megfejtése valószínűleg Mózesig vezethető vissza, akit babaként kosárban bíztak a folyóra. Tehát ez is az új életre utal.

Liliom

Trombita alakú virága a harsonákra utal, amelyek hírt adnak a feltámadásról. De a fehér liliom a tisztaságot, bűntelenséget is jelképezi, hiszen a legenda szerint Jézus Krisztus verejtékéből nőtt ki. De sokszor Szűz Máriát is a kezében liliommal ábrázolják

Nyúl

Az csak a gyerekfolklór része, hogy a nyuszi tojja a húsvéti tojásokat. Valójában a jól szaporodó állat a családot, a gyarapodást jelképezi.

A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. / Illusztráció: Pixabay

Gyertya

Az ünnep tiszteletére sok hívő gyújt gyertyát, hiszen a fény irányt mutat, ugyanakkor Krisztus jelenlétét mutatja, aki feltámadt. Vagyis az ünnepi gyertya megnyitja az utat az új élet felé, ezért van olyan fontos szerepe.

 

 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás