Azt írták, hogy szombattól a Deák Ferenc térről induló N19-es mellett havonta egyszer az N18-as nosztalgiajárat is közlekedik a Szent János Kórház és a Csóka utca között.

Az N18-as nosztalgiajárat szombaton a Szent János Kórház–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Szent Gellért tér–Bartók Béla út–Csóka utca útvonalon jár majd.

Az N18-as járat havonta egyszer közlekedik majd: május 14-én, június 11-én, július 9-én, augusztus 13-án, szeptember 10-én és október 8-án. Ezen a járaton a „Bengáli” villamos mellett később pótkocsis nosztalgiavillamosok is feltűnnek, így mindig érdekesnél érdekesebb járművek várhatók a közlekedésbarátok nagy örömére – fogalmaztak.

nosztalgiavillamos

Fotó: BKK / Nyirő Simon

A „Bengáli” típus első járművét 1961-ben építette meg Budapesten a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye, saját tervek és koncepció alapján. A gyártást később átvette a MÁV Debreceni Járműjavítója, illetve a Debreceni Közlekedési Vállalat is. 181 ilyen favázas járművet helyeztek üzembe a gyártás csaknem két évtizede alatt. A típus Budapestről 1983-ban tűnt el, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden viszont a legutóbbi időkig közlekedett.

A „Bengálit” eredetileg a BKV helyezte üzembe, 1233-as pályaszámon, majd 1983-ban értékesítették a Debreceni Közlekedési Vállalatnak, és hosszú évekig ott közlekedett – tájékoztatott a vállalat.

A nosztalgiajáratokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel lehet igénybe venni, amelyek elővételben megvásárolhatók a BKK értékesítőpontjain, valamint elérhetők a nosztalgiajáratok személyzeténél is – áll a közleményben.

Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!