
Ma minden megváltozik – ezt üzeni a csillagjegyednek a pénteki égbolt
A horoszkópok egyensúlyt ígérnek.
A család a férfit jól ismerte, ezért nem is merült fel bennük a kétség, hogy az elkövető ilyen szörnyű tettre készül.
A férfi és a nő már gyerekkoruk óta barátok voltak, így pont kapóra jött a férfi, amikor a nő új albérletbe költözött az akkor kétéves kislányával Üllőre.
Az asszony ugyanis a munkaideje alatt nem tudta kire bízni gyermekét, a családi barát pedig jelezte, hogy ő szívesen a segítségére lesz. A régi ismertség miatt, az asszonynak nem is voltak kétségei, nyugodtan hagyta lányát régi barátjára- írja a Bors.
Azonban ez nem volt jó ötlet, ugyanis a férfi, az elkövetkezendő időszakban tízszer is megerőszakolta, majd megfenyegette a kislányt, hogy ne szóljon a történtekről senkinek.
A gyomorforgató cselekmény két évig, azaz a gyermek négy éves koráig folytatódott, ekkor bukott le a pedofil. A férfi szerdán áll bíróság elé.
A horoszkópok egyensúlyt ígérnek.
Arra kényszerítették, hogy a sárban aludjon.
Nagy a választék a magyar dinnyékből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.