RETRO RÁDIÓ

Idén is négynapos programsorozattal ünnepli az ország az államalapítást





Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.25.
államalapítás

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén – tájékoztatta a rendezvények kommunikációs ügynöksége szombaton az MTI-t.

Közleményükben azt írták: augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és „hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők – emelték ki.

Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett viszont a Szent István napi rendezvények – fogalmaztak – „számos egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kínálnak”.

Tûzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án.
MTI/Balogh Zoltán

Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó „fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket. A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja..

A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők.

Idén is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru-parton.

„Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz”, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak – ismertette az ügynökség.

Az egyes programokról és rendezvényekről tájékozódni lehet a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon – olvasható a közleményben.

 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás