
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa arra kéri a gyülekezeteiket, hogy lehetőségeikhez mérten a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit digitális eszközök segítségével tartsák meg.
A zsinat közleményében azt írta: a vírushelyzet alakulására, a kormányzati intézkedésekre és az egymás iránti felelősségre tekintettel úgy döntöttek, hogy továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel.
Felhívták egyúttal a figyelmet televíziós istentiszteleti közvetítéseikre. Nagypénteken a Duna Televízióban 10 órától közvetítik a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet istentiszteletét. A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán lehet bekapcsolódni úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe.
A nyitás lehetséges időpontjáról a járványhelyzet alakulását és a kormányzati intézkedéseket figyelembe véve döntenek majd - tették hozzá.
„Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akiket súlyosan érint a járványhelyzet!” - fogalmaztak a közleményben.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.