Tavaly nyáron az időben meghozott intézkedések lehetővé tették, hogy a gyerekek közösségben tölthessék a nyár egy részét. Hazánkban napközis és ottalvós táborokat egyaránt lehetett szervezni, de vajon mi vár a kicsikre idén? Ennek jártunk utána.

A legtöbb tábori dolgozó beoltatná magát

Az üdülések vezetői az egészségügyi kihívásokra, a beteg gyermekek kiszűrésére is felkészültek, sőt kiderült, hogy a táboros piac az egyik leginkább oltáspárti szektor Magyarországon. A Táborfigyelő által január 18-24-e között végzett kutatásból kiderült, hogy a táborvezetők közel 77%-a beadatja magának a vírusellenes vakcinát, míg a táborokban dolgozó felnőttek kétharmada (67%) ugyanígy döntene.

Fotó: Táborfigyelő

Csak egészséges gyermekek mehetnek közösségbe

Az iskolákban tapasztalt jó példát követve a táborok 98%-a készen áll arra, hogy, a turnusonként kötelező fertőtlenítés és egyéb egészségügyi előírások betartása mellett, a gyerekek testhőjét minden reggel megmérjék, így minimalizálva a kockázatot, hogy beteg gyermek lépjen a tábor területére.

Fotó: Táborfigyelő

Változatlan árak, vagy csak minimális emelkedés

Miután a táborok fele 10-70% közötti árbevétel-csökkenést tapasztalt az előző szezonban, sok szülő attól tart, hogy az idei táborok drágábbak lesznek. Kiderült, hogy az aggodalmuk alaptalan, a táborszervezők 45 százaléka nem tervez áremelést, míg a fennmaradó üdülések ára 10-20%-kal emelkedik 2021-ben.

Fotó: Táborfigyelő

Fontos, hogy időben jelentkezzünk

Érdemes az igényt minél előbb leadni a táborszervezőknek annak érdekében, hogy egy gyermek se maradjon le.

A legfontosabb idén, hogy legyen bizalma a szülőknek! Ha bízunk az oltásokban, követjük az előírásokat, akkor az idei vakáció közel lehet a megszokotthoz.(…)Ha nincs hitünk, és nem jelentkezünk, úgy sok szervező dönthet úgy, hogy jelentkezés hiányában nem tart vakációs üdüléseket vagy kevesebb turnussal tartja meg azokat. Mindkét irány esetében azt érjük el, hogy kevesebb lesz a tábor, mint amennyi gyermek táborozna, így lehetnek lemaradó gyerekek jelentette ki Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.