RETRO RÁDIÓ

A különböző vírusmutánsok ellen is védhet a kínai vakcina





A kínai vakcina nagyobb valószínűséggel véd a különböző vírusmutánsok ellen — jelentette ki Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.23.
koronavírus

A szakember azt mondta: a különböző modellszámítások szerint a koronavírus dél-afrikai mutánsa esetében nagyjából 5-8 százalékot kell levonni a jelenleg ismert vakcinák hatékonyságából. A kínai vakcina azért előnyösebb, mert az a vírus valamennyi fehérjéjét tartalmazza, így valószínűbb, hogy véd a különböző mutánsok ellen.

Fotó: Getty Images

Rusvai Miklós úgy látja, az emberek nagy többsége most is betartja, elfogadja a szabályokat, így a koronavírusos esetek számának növekedését nem a szabályokat megszegők okozzák, hanem az új típusú vírusmutánsok.

A víruskutató kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzés sokkal veszélyesebb, mint bármelyik vakcina

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy a vírusfertőzést a beoltottak is megkaphatják. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az oltásnak köszönhetően fertőződés esetén sokkal kevesebb vírus termelődik a szervezetben, így az nem jár súlyos megbetegedéssel, halállal, ráadásul kevésbé valószínű a fertőzés továbbadása is.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás