
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy férfi egészségét sodorta veszélybe a túlzott energiaital-fogyasztással. Bár emellett nem ivott alkoholt és nem is dohányzott, így is megtörtént a baj.
Egy 53 éves brit férfi fel akarja hívni az emberek figyelmét az energiaitalok veszélyére. A férfi azután döntött így, hogy szívrohamot kapott, miután napi 12 dobozzal ivott meg a magas koffeintartalmú italokból.
A férfi több műszakban is dolgozott saját kocsmájában, ezért szokott rá az energiaitalra - írja a hulldailymail.co.uk. Durva túlzásba esett, közel egy éven át ugyanis napi nyolc-tizenkét dobozzal is fogyasztott. Akkor döbbent rá, hogy káros, amit művel, amikor összeesett a munkahelyén és szívrohamot kapott. A férfinak sztentet (egy olyan eszköz, amelyek azért helyeznek el az érben, hogy nyitva tartsa azt) ültettek be, emellett élete végéig gyógyszereket kell szednie. A szíve mellett a veséje is károsodott. Az orvosa szerint a súlyos tünetekért a túlzott energiaital-fogyasztás a felelős.
Miután a férfi kijött a kórházból, nagyon megrázta, hogy tízéves kislányát is energiaital-iváson kapta. Azóta elérte, hogy gyermeke iskolája figyelmeztesse a szülőket a magas cukor- és koffeintartalmú italok veszélyeire. A férfi arra törekszik, hogy szabályozzák, senki se adhasson energiaitalt 16 éven aluliaknak.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.