RETRO RÁDIÓ

Müller Cecília ismertette, mi a helyzet Magyarországon az AstraZenecával





Úgy tűnik, talán elértük, illetve a napokban elérhetjük a járvány harmadik hullámának platófázisát - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján az adatok alakulására hivatkozva.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.08.
oltás

Müller Cecília hozzátette: tekintettel azonban arra, hogy az országban jelenleg elsősorban a vírus brit variánsa fertőz, nem lehet megmondani, meddig tart „a platószakasz”.

Felhívta a figyelmet arra, hogy „ez rajtunk is múlik”, továbbra is fontos betartani a szabályokat azoknak is, akik már a második adag védőoltásukat is megkapták.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy bár a beoltottak egészsége biztosított, sokan várnak a védőoltásra, felelősséggel tartozunk egymás iránt - jelentette ki.

A tisztifőorvos elmondta: az elmúlt 24 órában 4814 fertőzöttet azonosítottak és 272-en, köztük fiatalok is elhunytak. Kicsit csökkent, 11 663 a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, gépi lélegeztetésre 1337-en szorulnak.

Ebben a korosztályban nagyobb a fertőzöttség

Müller Cecília biztató jelnek nevezte, hogy a 13. héten 11 725-tel csökkent az azonosított fertőzöttek száma az előző héthez képest. A fertőzöttek átlagéletkora 46 év, 54 százalékuk nő, 46 százalékuk férfi.

Az életkor szerinti arányok csak csekély mértékben változtak, az azonosított fertőzöttek 23 százaléka a 40-49 éves korosztályból kerül ki, 17 százaléka az 50-59, 15 százaléka a 30-39 évesek közül, 12 százaléka a 20-29 éves korosztályt reprezentálja - fejtette ki.

A tisztifőorvos szólt arról, hogy a fertőzésben Magyarország településeinek 99 százaléka érintett, vagyis a vírus az egész ország területén jelen van és fertőz is.

Az összes települést tekintve a fertőzöttek 16 százalékát Budapesten, 14 százalékát Pest megyében, 6 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplénben azonosították, a legkevesebbet, 2 százalékát változatlanul Zalában diagnosztizálták, azonban utóbbiban nőtt a fertőzöttek száma - mondta el.

Ezekben a megyékben nő a koronavírus betegek száma

Müller Cecília a járvány dinamikájáról az mondta, hogy az előző héthez képest a fertőzöttek száma a legnagyobb arányban Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyében nőtt. A növekedés az elmúlt héten Baranyában 15, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3, Zalában 1 százalékos volt az előző héthez képest.

További 17 megyében és a fővárosban ugyanakkor csökkent a fertőzöttek száma: a legjelentősebben Vas megyében, ahol 32 százalékkal kevesebb volt a pozitív eset, de Győr-Moson-Sopron megyében is 31 százalékos, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében 29-29, Budapesten 27 százalékos volt a csökkenés - jelezte.

A tisztifőorvos kitért arra, hogy már 2 608 084 ember kapott koronavírus elleni védőoltást Magyarországon, 1 077 947-en a második adagot is megkapták. „Ez rendkívül örömteli, hír, mert a lakosság 26 százaléka beoltottá vált” - jelentette ki. Hozzátette, ez lakosságarányosan az európai uniós átlag kétszerese.

Érkeznek az oltóanyagok

Továbbra is ötféle vakcinával oltanak Magyarországon és tárgyalnak hatásos, biztonságos vakcinák beszerzéséről - mondta. Hozzáfűzte: a jövő hétre várják a Janssen 28 800 adagos oltóanyag-szállítmányát.

Közölte: ez „ugyan nem jelentős mennyiség” ebből az egyadagos vektorvakcinából, de - mint hozzátette - ennek is örülnek, hiszen minden vakcina egy ember védettségét jelenti a betegség súlyos lefolyásától, szövődményes formáitól.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy folytatódik az iskolai, bölcsődei és óvodai dolgozók soron kívüli oltása, csütörtöktől vasárnapig 100 ezer embert hívnak be az oltópontokra.

Továbbra is alkalmazzák a vakcinát

A tisztifőorvos az AstraZeneca vakcinájáról azt közölte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalása szerint lehet összefüggés a vakcina beadása és a vérrögképződés között, de ennek csak a lehetséges voltát mondták ki.

Ezért a gyógyszerügynökség továbbra is javasolja a vakcina használatát, mert az alkalmazása lényegesen több előnnyel jár, mint amekkora veszélyt a fertőzés kockázata, illetve a vakcina beadásának elhagyása jelent - mondta. Jelezte: az uniós egészségügyi miniszterek egyeztetésén elhangzott: további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az esetleges összefüggést biztonsággal ki tudják mondani.

Müller Cecília hangsúlyozta, Magyarországon a rendelkezésre álló, 2019-ig visszamenőleg elemzett adatok alapján az átlagpopulációban nem találtak többletmegbetegedést a bármelyik vakcinával oltottak és a nem oltottak között. Sőt, az oltást megelőző időszakban sokkal több trombózisos esetet jelentettek.

Magyarország követi az EMA ajánlását, és továbbra is alkalmazza a vakcinát, a saját adatai is erre késztetik - közölte.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás