Két hős tinédzser fiúnak köszönheti az életét az a férfi, aki motorozás közben váratlanul beleesett a jéghideg vízbe a walesi Holyhead kikötőben.

A motoros egy rossz mozdulat miatt váratlanul felborult és beütötte a fejét, az esést követően pedig egyenesen az Ír-tengerbe zuhant. Legnagyobb szerencséjére mindezt két arra bicikliző fiú meglátta, akik gyorsan odahajtottak hozzá. Miután megbizonyosodtak arról, hogy egy álló hajóba bele tudott kapaszkodni és nem süllyedt el, az egyikük a közeli mentő-állomásra rohant segítségért.

„Logikusan és összeszedetten cselekedett a két fiú, egyikük a férfival maradt, még a másik segítségért ment. Két önkéntes éppen a mentőállomás kertjében dolgozott, így azonnal ki tudták menteni a bajba került férfit, mielőtt halálra fagyott volna” – árulta el a HolyHead kikötőjének szóvivője a Northwales live oldalának, majd hozzátette: Tudták, hogy nem szabad megkockáztatniuk, hogy megpróbálják kimenteni a férfit, amivel magukat is bajba sodorhatták volna, hanem inkább segítséget kértek”

A motorost a két felnőtt egy mentőöv segítségével húzta ki a partra, majd riasztották a mentőket. Miután kezelték a hipotermiáját, kórházba szállították további ellenőrzés céljából.