A Petőfiről és a Márciusi ifjakról szóló Most vagy Soha! címet viselő alkotás egyetlen nap történetét dolgozza fel, mégpedig 1948. március 15. eseményeit. A Várban zajló egyik forgatási napon kizárólag a Svenk stábja lehetett jelen. Itt készültek azok az exkluzív felvételek, melyeket a tévénézők is láthatnak, ha szombat este a HírTV-re kapcsolnak. A műsorból többek között kiderül az is, hogy a nagyszabású alkotáson – mintegy másfél éves előkészítés után – egy 150 fős, nemzetközi filmeken edzett stáb és bizonyos jeleneteknél több száz statiszta dolgozik, közel 6000 jelmezt használnak a felvételek során, valamint a még nagyobb élményfaktor elérése érdekében számos tréningezett állat is megjelenik a forgatásokon. A film jelenetei a Nemzeti Múzeumnál és Sopronban készültek.

Az alkotók nem titkolt célja, hogy a film látványvilágával versenybe szálljanak a Netflixen és egyéb streaming csatornákon vetített felvételek vizuális megjelenítéseivel. Ennek okán a gigantikus produkció mögött a hazai szakma legjobb díszlettervezői, jelmeztervezői, kreatív és VFX szakemberei dolgoznak, akik garantálják a fantasztikus látványt és felejthetetlen moziélményt.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) és a HírTV nagy sikerrel futó közös filmes magazinműsora, a Svenk szombati adásában arról is beszámol, hogy Fóton épül a valaha volt legnagyobb díszletváros, ami egy XIX. századi belváros lesz, és amelyet akár a jövőben – jelentős bevételért – a Magyarországon forgató külföldi produkciók is kibérelhetnek. Az említett díszlet alkalmas lesz a XIX. századi Bécs, Prága vagy akár Párizs belvárosát is korhűen megjeleníteni.

A Most vagy Soha! produkcióval kapcsolatos további izgalmas kulisszatitkok, a forgatáson készült egyedi felvételek és interjúk most szombaton, június 4-én 22:50-kor a Svenk-ben, a HírTV-n!

A forgatáson a Metropol is kint járt: