Az eddigi információk szerint egy 59 éves petőházi férfi teherautóval haladt Kisbér felől Győr irányába a 81-es főúton, amikor Mezőörsnél – eddig tisztázatlan okok miatt – elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött az a mögött haladó Volán-autóbusznak. A balesetben a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek.

A Borsnak most megszólalt az egyik túlélő is, aki a Volán-járaton utazott.

A teherautó frontálisan nekiütközött a busznak (Fotó: Police.hu)

Zoé egy darabig nem ül majd buszra

„Győrből jöttem haza, amikor azt vettem észre, hogy egy furgon jön velünk szemben a mi sávunkban. Én körülbelül középen ültem. Sajnos egy olyan útszakaszon voltunk, aminek a közepén volt egy járdasziget, a szélén meg egy sövény és egy villanyoszlop. Csak a buszvezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy az utóbbit választotta, így a sövény, majd végül az oszlop állított meg minket. Az ütközés után arra emlékszem, hogy sikítozó és pánikoló emberek vesznek körbe, de ez jó hír volt: mindenki túlélte” – emlékezett vissza a Borsnak Dróth Zoé, akinek még nem sikerült feldolgoznia a történteket. Mint mondja valószínűleg egy ideig nem szál buszra, ha nem muszáj.

A baleset egy másik számtanúja is megszólalt

Egy közelben lakó férfi is megerősítette Zoé szavait. Nagy Sándor a Borsnak elmondta, hogy egy nagy csattanásra lett figyelmes. „Az egyik szomszédom mesélte, hogy pont mielőtt hazaért volna, az ő sávjába is többször áttért egy hasonló kisteherautó sofőrje” – nyilatkozta Sándor, aki hozzátette: ez az útszakasz, nagyon forgalmas, rendszeresen történnek balesetek.

A teherautó vezetője életét vesztette (Fotó: Police.hu)