RETRO RÁDIÓ

Menczer: az oltási program sikerének köszönhető, hogy a gazdaság újraindításáról lehet beszélni





Azért beszélhetünk már a gazdaság újraindításáról, mert a magyar oltási program az egyik legsikeresebb az Európai Unióban – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.12.
magyar siker

Menczer Tamás a Facebbok-oldalán megosztott videóban jelezte, a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezeti.

Hangsúlyozta, hogy mivel Magyarország az oltási rangsorban az első vagy a második helyen van, ezért „mi már át tudunk térni a tömeges oltásokról a készenléti oltásokra”.

A magyar oltási program sikere emberéleteket jelent” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a sikeres program azt is jelenti, hogy legalább másfél hónappal korábban kaphatták vissza az emberek a szabadságukat.

Ez a másfél hónap – Menczer Tamás szerint – 1 százalékos pluszt jelent a magyar GDP-ben, vagyis „a magyar oltási program sikere pénzt is jelent Magyarországnak, mostantól a magyar gazdaság újraindításán van a fókusz” – szögezte le az államtitkár.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás