A 26 éves Trisha Roberts az Ysbyty Gwynedd kórházban több ember életét mentette meg, küzdött a frontvonalban, végül a koronavírus-fertőzés okozta halálát – írja a The Sun.

A fiatal ápolónő családja szerint a lelki megpróbáltatás ment rá az egészségére, amit a túlterhelt mindennapjai okoztak. Az egészségügyi dolgozók kimerültek, sokan alig tudnak pihenni.

„Függetlenül attól, hogy hányszor találkoztál vele, maradandó benyomást hagyott maga után – mondta Trisháról kolléganője, Tammy Lou nővér. Hozzátette: „Szeretetteljes, pezsgő, energikus, lelkes ember volt. Mindenki nagyon szerette, mert nagyon elszánt és szorgalmas ápoló volt. Mindig segíteni akart másokon.”

Tammy Lou elmondta, hogy Trisha sosem adta fel, mindig azon volt, hogy segítsen másoknak: „Ő mindig is a hősünk marad. Gyakran könnyes szemmel mondta el nekünk, hogy fogta a betegek kezét, miközben legyőzte őket a vírus”.

Trisha temetésére elindult egy gyűjtés, ahol már több, mint 1500 font gyűlt össze az adományokból.