RETRO RÁDIÓ

Borzalmas tragédia: egy perc alatt lett rosszul az állapotos anya, a férje összetört a gyász alatt





A fiatal nő váratlan halálát először még az orvosok sem értették. A magzatot császármetszéssel a világra segítették, de még a kórházban kell maradnia. A családnak gyűjtést szerveztek, hogy legalább így támogassák őket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.21.
Felfoghatatlan veszteség

A svéd születésű, de évek óta Ausztráliban élő 31 éves Charlotte De Martino március 6-án délelőtt lett rosszul. Éppen egyedül volt otthon, mivel férje és két lányuk elmentek. A hat hónapos terhes nő egyik percről a másikra lett rosszul egy hirtelen agyvérzés következtében. Minden erejét összeszedve még tárcsázni tudta a mentőket, aztán elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentősök kórházba szállították, majd császármetszéssel világra segítették a kislányt.

Runa 27 hetesen született meg, és jelenleg is koraszülött intenzíven ápolják. Egészen addig nem viheti haza az édesapja, amíg nem tud önállóan lélegezni és táplálkozni. „Senki sem tudja megmagyarázni, hogy mi történhetett, mert az orvosok szerint az agyvérzése olyan lehetett, mint amikor egy léggömb kipukkan” – magyarázta Charlotte férje, akinek élete legnehezebb döntését kellett meghoznia.

(Fotó: Shutterstock)

Az édesanya azonban két hét elteltével sem tért magához. Ekkor az orvosok közölték a férjével, hogy ideje elbúcsúznia tőle, mivel semmilyen agyfunkciót nem mutat az édesanya. Az orvosok eleinte nem is tudták, mi okozhatta a fiatal nő halálos sztrókját. Később kiderült, egy arteriovenosus malformáció nevű ritka betegség vezetett a végső pillanathoz – írja a Daily Mail Australia.

„Noha egy részem meghalt vele együtt, hét év boldogságot kaptam tőle és tudom, hogy ezért nagyon szerencsésnek tarthatom magam. Charlotte úgy halt meg, hogy pontosan tudta: ő volt a legjobb dolog, ami történhetett velem” – tette hozzá a gyászoló férj. A család barátai a világ minden tájáról online adománygyűjtésbe kezdtek, hogy támogassák a megözvegyült férjet és a gyerekeket: eddig közel 79 ezer ausztrál dollár, azaz több mint 18 millió forint gyűlt össze.





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás