RETRO RÁDIÓ

Megállt az idő, teljesen leállt a város - Fotók!





Szerdán életbe léptek a legújabb szigorítások. Az intézkedések beváltak, 8 óra után már csak az tartózkodhatott az utcán, aki ezt igazolni is tudta. Szabálykövetőek voltak a budapestiek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.13.
szigorítás

Ilyet még soha nem láttunk, Budapest úgy nézett ki, mintha megállt volna az idő. Minden elnéptelenedett, az utcák üresek voltak, az aluljárók is kiürültek. Kint jártunkkor minimális rendőri jelenlétet tapasztaltunk. A Metropol kíváncsi volt arra, hogy a szigorításokat mennyire tartják be az emberek.

Sokan már hétkor hazafelé tartottak

Bár hét óra körül még nagy volt a jövés-menés, sokan a munkából tartottak haza, még épp időben, mert nyolc után már csak a szükséges igazolványokkal tartózkodhattak volna kint. Fél 7-kor a Nyugati téren bent jártunk egy népszerű bevásárlóközpontban, ahol azt tapasztaltuk, hogy a boltok a szabályoknak megfelelően bezártak. Vásárlókat nem találtunk, csak a biztonsági őrrel találkoztunk, aki elmondta, hogy a vásárlókat nem kellett külön figyelmeztetni. - Mindenki azonnal megértette, hogy el kell hagyniuk a bevásárlóközpont területét – szögezte le lapunknak.

Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

Kiürült a Deák, élettelen volt a Gozsdu-udvar

Nyolc óra után már csak futárokat, taxisokat és kutyát sétáltatókat láttunk Budapest utcáin. Amikor a főváros legforgalmasabb terére érkeztünk, a Deák térre, akkor egy lelket sem találtunk ott, de kongott az ürességtől a Madách tér és a Gozsdu-udvar is. Egy kutyát sétáltató asszony elmondta , hogy őt különösebben nem érintette a szigorítás, mivel eddig is 8 előtt vitte le négylábúját. - Egyetértek a szigorításokkal – mondta kollégánknak, viszont azt kevesli, hogy csak 500 méteren belül sétáltathatja kis kedvencét. Megkérdeztünk egy taxist is, aki szűkszavúan azt mondta, hogy még el kell telnie egy-két napnak, mire érdemben tud reagálni az intézkedésekre.

Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

A virágboltosoknál eddig kora este volt a roham

A futárok a megszokott tempóban végezték a munkájukat. László is éppen szállított, amikor megállt velünk beszélgetni. - Én egyébként is futárként dolgozom, szerencsére nem vesztettem el a munkám a járvány alatt. Egy órában általában 3-4 címre szoktam elmenni – mondta, majd tovább tekert biciklijével. A virágárusok is korábban zártak tegnap, pedig sokuknál este hét után jött a roham. - Hárman dolgozunk az üzletben. A vevők általában 7 után érkezett, de ez most megváltozott. Negyven százalékos árbevétel kiesés számolok – mondta Ági, a virágbolt üzletvezetője. A vendéglátósok gyorsan alkalmazkodtak a 8 órai záráshoz. - Amúgy sem nyithatok ki még egy kólát sem nyithatok az üzletben. A menüben az új korlátozások nem okoztak változást. A különböző adók ugyan sújtanak minket, de a házhozszállítással így is pozitívan jövünk ki ebből a helyzetből. A korlátozások előtt is és most is 7-en dolgozunk az üzletben, nem kellett létszámot csökkenteni - mondta András, egy kisbüfé üzletvezetője.

Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

Kollégánkat is ellenőrizték a rendőrök

Zuglóban, a 74A troli megállójában egy 17 éves lány izgult 19:26-kor. - A barátnőmnél voltam, és kiszámoltam, hogy ha négy percet késik, akkor nem érek haza nyolcra – sóhajtott Blanka, de szerencsére időben érkezett a troli, úgyhogy nem késett el. Laura már egyetemista, ő eddig is nyolc után sétáltatta a kutyáját, úgyhogy örült, hogy ez a szokása megmaradhat és nem kell új időrendhez szoktatnia négylábú barátját. Kollégánk lapzárta után, 20:30 körül indult haza a szerkesztőségből. A kihalt körúton igazoltatták a rendőrök. Udvariasan megkérdezték, hogy miért van az utcám, majd miután ellenőrizték a munkáltatói igazolását, jó pihenést kívánva köszöntek el tőle a rendőrök.

Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

 





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás