Emellett a Hatoslottó jackpotja is tízszámjegyű összeget kínál, hiszen 13 hét halmozódás után immár 1,36 milliárd forint a játék várható főnyereménye. Ha mindez nem lenne elég, a játékosok ezen a héten a Decemberi Szerencsenapok akció keretén belül további pénznyereményekért is játszhatnak.

A 2020-as év igazán szerencsét hozott a lottójátékosoknak: két alkalommal is milliárd feletti összeget vihetett el egy-egy játékos az Ötöslottón, ebből az egyik minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, a márciusi 6,4 milliárd forintos jackpot volt. Érdemes tehát játszani és izgulni a hétvégi sorsolásokon, mert előfordulhat, hogy egy szerencsés játékos milliárdosként ünnepelheti az idei karácsonyt.

A SzerencseSzombat műsorvezetői a Luxor sorsolás közben ezúttal az adventi szokásokról beszélgetnek majd Gianni Annoni séffel, amely témából természetesen nem maradhat ki a főzés sem. Az Ötöslottó sorsolás élőben fellépő vendégegyüttese a magyar reggae egyik legismertebb hazai képviselője, az Irie Maffia lesz.

A milliárdos főnyereményeken kívül ezen a héten további pénznyereményekért is játszhatnak a játékosok, hiszen december 12-ig tart a Decemberi Szerencsenapok akció. A részvételhez 2020. december 12-ig bármely napon Ötöslottót egy szelvényen legalább 1 800 forint értékben, Hatoslottót egy szelvényen legalább 1 800 forint értékben, illetve Jokert egy szelvényen legalább 900 forint értékben kell játszani.

A részvételi feltételeknek megfelelő szelvények automatikusan részt vesznek a napi sorsoláson, ahol az Ötöslottó esetében napi 10×100 ezer forint és 1×1 millió forint, a Hatoslottó esetében napi 1×1 millió forint, a Joker esetében pedig napi 1×500 ezer forint a nyeremény, valamint a ráadás sorsoláson is, amelyen az Ötöslottó és a Hatoslottó esetében 10-10 millió Ft, míg a Joker esetében 5 millió Ft pénznyeremény várja a szerencsés nyertest.