RETRO RÁDIÓ

A vonat alól kellett kihúzni egy sérültet Angyalföldön





A vonatközlekedés ideiglenesen leállt a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező között a helyszín vizsgálata miatt. Az újraindítás szakaszos.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.11.
Borzalmas baleset

A Naphire.hu beszámolója szerint vonatgázolás történt a XIII. kerületben, a Szent László útnál.

A helyszínre kiérkezett a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság is, végül a lánglovagok emelték ki a sérültet a vonat alól, akinek az ellátását a mentősök azonnal megkezdték. További információ egyelőre az eset körülményeiről nem áll rendelkezésünkre.

Egy embert kellett kihúzni a vonat alól (Fotónk csak illusztráció / Shutterstock)

A MÁVIMFORM azt írta Facebook-oldalán, hogy egy utasok nélkül közlekedő szerelvény ütötte el a járókelőt a Róbert Károly körúti felüljáró közelében.





Ezeket olvastad már?
400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Berúgja az ajtót a hideg, brutális, ami ma ránk vár

Berúgja az ajtót a hideg, brutális, ami ma ránk vár

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás