A Semmelweis Egyetem három klinikáján is alkalmazzák a magyar remdesivirt

Hét COVID-19 beteg kapta meg eddig a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három klinikája vesz részt a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban. Az egyetem ugyanakkor a hatóanyag amerikai változatát már augusztus eleje óta használja, eddig 15 beteget kezeltek ezzel, jellemzően 5, esetenként 10 napon át. A vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják, a máj illetve vesebetegeknek azonban nem adható a szer. A klinikákon alkalmazott magas színvonalú komplex terápia része a vérplazmaterápia is, amelyben eddig 57-en részesültek a Semmelweis Egyetemen. A magyar gyártású remdesivirrel kapcsolatos klinikai vizsgálat a múlt hét elején kezdődött meg Magyarországon, amelyben mind a négy orvosképző egyetem részt vesz.

(fotó: Havran Zoltán (HZ), Magyar Nemzet)

A lélegeztetőgépen lévők fele felgyógyul

Dr. Müller Cecília szerint a magyar egészségügy felkészült és körültekintően végzi a fertőzöttek kezelését, ezért senki ne essen kétségbe, ha a vírus tünetei miatt kórházba kell szállítani. – Nagy köszönet illeti az egészségügyi ellátókat is, hiszen sikeresnek mondható a gyógyítás is egy fertőzést követően. Feltétlenül fontos, hogy ne ijedjünk meg, ha súlyos vagy középsúlyos állapotban kórházba kerülünk, hiszen rendkívül megnövekedtek azok a lehetőségek tavasz óta, amik a gyógyítást segítik – mondta a szakember, aki dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosától megtudta, hogy a Szent László Kórházban a lélegeztetőgépre került pozitív esetek fele lekerül a gépről és meggyógyul. Ez az arány pedig nemzetközileg is kiemelkedő.

Szabadtéren is hordjunk maszkot

A maszk viselése lehet az egyik kulcsa annak, hogy lassítsuk a koronavírus járvány terjedését. Az országos tiszti főorvos, dr. Müller Cecília kifejtette, hogy a krónikus betegeknek és az időseknek akár szabadtéren is ajánlatos maszkot viselniük. – Fontos a sérülékeny csoportok védelme, akik krónikus megbetegedésben szenvednek, azoknak életkoruktól függetlenül szabadtéren is javaslom a maszkviselést, illetve az időskorúaknak is. Számos olyan hely van, ahol nehezen tartható a másfél méteres távolság, például a piacon vagy a vásárcsarnokban. A termékek válogatása közben észre sem vesszük, hogy közel kerültünk másokhoz – mondta a tiszti főorvos. Hozzátette, hogy nem csak időseknek és krónikus betegeknek, hanem mindenkinek ajánlatos maszkot hordani szabadtéren is, ha nem tudjuk tartani a másfél méteres távolságot.

Több vendéglátóhelyen is szabálysértést tapasztaltak a hatóságok

A hétvégén több vendéglátóhelyen is szabálysértést tapasztaltak a hatóságok. – Négy esetben intézkedtünk vendéglátó üzletben a korlátozó nyitva tartás megszegésének ügyében. Egy személlyel szemben figyelmeztetést, három személynél szabálysértési feljelentést tettünk – részletezte Kiss Róbert. A rendőr alezredes elmondta: péntek éjjel állampolgári bejelentést követően Esztergomba kellett intézkedniük, mert az egyik szórakozóhelyen 23 óra után is kiszolgálták szeszes itallal a vendégeket. Hasonló eset történt a főváros két vendéglátóegységében. Mint ismert, szeptember 21-e óta minden vendéglátó és szórakozóhelynek 23 óra után be kell zárnia.