
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Jogerősen nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy Bács-Kiskun megyei férfit, aki felakasztotta ismerősét, hogy így leckéztesse meg őt – tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Nagyné Günther Ágnes közölte, a táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
A vádlott 2016 nyarán úgy próbálta megleckéztetni a szülei sérelmére elkövetett lopás miatt a sértettet, hogy tanyájának udvarán éjszaka megvárta a hazatérő férfit, leütötte, majd felakasztotta, a történteket pedig úgy állította be, mintha a férfi öngyilkosságot követett volna el.
A sértett életét az mentette meg, hogy élettársa megtalálta, majd az időközben értesített mentősök újraélesztették. A férfi maradandó, hangszálbénulással járó sérüléseket és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.
Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a vádlott bűnösségét kimondó, rá nyolcéves büntetést kiszabó ítélete nem emelkedett jogerőre, mert a férfi és védője fellebbezést jelentett be ellene. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezéseket nem ítélte alaposnak, ezt az álláspontját a táblabíróság is osztotta, és helybenhagyta a törvényszék ítéletét - közölte a szóvivő.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.