A tanulmány arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekeknek és a fiatal felnőtteknek potenciálisan nagyobb szerepe van a járvány terjedésében, mint az korábbi tanulmányokból kiderült.

A kutatók több mint félmillió indiai eseten vizsgálták a járvány terjedési útvonalát és a halálozási arányt. Az eddigi legnagyobb kontaktkutatási tanulmány adatai szerint 84 965 igazolt koronavírusos páciens 575 071 személlyel került kapcsolatba.

Ramanan Laxminarayan, a PEI vezető kutatója kiemelte: a nagyszabású tanulmányból kiderül, hogy a koronavírus-járvány terjedésében kulcsszerepet kap a „szuperterjesztés”, vagyis amikor kis létszámú fertőzött sok embernek adja tovább a vírust. A fertőzött páciensek 71 százaléka egyetlen kontaktszemélyt sem fertőzött meg, és csupán a fertőzöttek 8 százaléka okozta az új fertőzések 60 százalékát – állapította meg a tanulmány.

A tanulmány szerint annak az esélye, hogy egy koronavírus-fertőzött – kortól függetlenül – egy közeli kontaktszemélynek továbbadja a vírust, közösségben 2,6 százalék, egy háztartáson belül 9 százalék. A gyerekek és a fiatal felnőttek – akik közül a koronavírusos esetek egyharmada került ki -, különösen fontos szerepet játszottak a vírus terjedésében a szegény népesség körében.

A gyerekek nagyon hatékony terjesztői a vírusnak a tanulmány eredményei szerint, pedig ezt a korábbi kutatásoknak nem sikerült határozottan megállapítani. A jelentett esetek és halálozások fiatalabb korcsoportokban koncentrálódtak, mint amire a magasabb jövedelmű országokban tett megfigyelések alapján számítottunk” – mondta el Laxminarayan.

A gyerekek és fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel fertőzték meg hasonló korú társaikat a tanulmány szerint. A kutatás szerint általánosságban is elmondható, hogy az azonos korcsoportba tartozó kapcsolatok az összes korcsoportban nagymértékben megnövelik a fertőzés esélyét, a koronavírus alacsony és magas kockázatú kapcsolatoktól való elkapásának valószínűsége 4,7-10,7% között mozog.