RETRO RÁDIÓ

Kétszázezer forintot kell fizetnie annak, akinek nincs negatív koronavírus tesztje





Az Egyesült Királyságban nemrég hatályba lépett új jogszabályok a beutazókra érvényesek.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.01.22.
járvány

500 fontot, azaz kétszázezer forintnak megfelelő összeget kell fizetnie annak, aki Angliába utazik, és nincs negatív Covid tesztje. Ha valaki nem tudja felmutatni a dokumentumot, annak meg kell fizetnie a bírságot, utána ugyan beléphet az országba, de 10 napos karanténnal kell számolnia.

A reptéren az új szabályozások miatt nagyon lassú volt a beléptetés. Ahogy azt a The Sun írja, hosszú sorokról és többórás várakozásról számoltak be az utasok. A szigorúbb ellenőrzésről megoszlanak a vélemények, volt, aki azt mondta, a sorok olyan zsúfoltak voltak, hogy nem lehetett megtartani a megfelelő távolságot, így aki eddig nem volt vírusfertőzött, az most tuti elkapta.

Mások örültek a szabályozásnak, az utasok beszámolói szerint, bár nagyon sokat kellett várni a repülőtéren, de precíz, alapos ellenőrzésen estek át, ami azt bizonyítja, hogy az ország komolyan veszi a járványhelyzetet.

A szigorításokra azért is volt szükség, hogy ne kerüljön be az országba a Brazíliában és Dél-Afrikában felbukkant új mutáns vírus, kiváltképpen, hogy Angliában ütötte fel először a fejét a koronavírus mutációja.

 





Ezeket olvastad már?
Nyitrai Zsolt közölte az örömhírt: több száz rászoruló családnak segített az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ – Videó

Nyitrai Zsolt közölte az örömhírt: több száz rászoruló családnak segített az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ – Videó

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás