Az országban állandó lakhellyel rendelkező, az új koronavírus ellen már teljesen beoltott állampolgárok vasárnap estétől kezdhettek regisztrálni a szerencsejátékra, amelynek első számhúzására augusztus 15-én kerül sor.

A legmagasabb nyeremény 100 ezer euró (36,5 millió forint) lesz, a kormány együttvéve mintegy 10 millió eurót (3,65 milliárd forint) szán a nyeremények kifizetésére.

Csaknem 37 milliót lehet nyerni az oltással, oltáslottót indítanak Szlovákiában (Fotó: Shutterstock/Illusztráció)

A Pravda című szlovák lap azt írta, hogy a játék szabályzata bírálatokat váltott ki, mivel a főnyereményt csak az viheti el, aki élő televíziós adásban válaszol a műsorvezető egy kérdésére. A szervezők ezzel akarják fenntartani a közönség érdeklődését a játék októberi lezárultáig.

Igor Matovic pénzügyminiszter, volt kormányfő lelkes híve volt a játéknak

Nagyrészt az ő erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a parlament végül jóváhagyta a javaslatot.

Helyénvaló dolog az ingadozó embereket ösztönözni. Ráadásul a közfinanszírozás szempontjából is nagyon jó befektetés” – mondta Matovic, hozzátéve, hogy az effajta oltásra ösztönzés költsége töredékrészét teszi ki a súlyos Covid-esetek kórházi gyógyításához szükséges forrásoknak.

Szakértők és közgazdászok ezzel együtt is kételkednek abban, hogy a lottó hatására valóban több szlovák veszi-e majd föl az oltást

Az Our World in Data elnevezésű adatközlő portál szerint Szlovákiában eddig kétmillió ember lett teljesen beoltva a Covid–19-et okozó SARS–CoV-2 vírus ellen. Ez a szám a teljes lakosság 36 százalékának felel meg, miközben a szomszédos Csehországban már elérte a 45 százalékot a teljesen beoltottak aránya.