Egy férfi a VII. kerületi rendőrség udvarára mászott be, akciója során a pólóját is szétszakította. A zavartnak tűnő alakot a készenléti alosztály bűnügyi technikusa vette észre először. Az egyenruhást meglátva az ismeretlen kimászott a kerítésen – nyomában a rendőrrel.

A férfi többszöri felszólításra sem állt meg, de a rendőr zászlós és a közben szintén odaérő nyomozó néhány méteren belül feltartóztatta. A férfiról kiderült, hogy külföldi, magyarul nem tud, és iratok sem voltak nála – írták a police.hu oldalán.

Egy kis nyomozás után rögtön kirajzolódott a történet

A rendőrség közleményéből kiderült, a Magyarországon jogszerűen tartózkodó 25 éves afgán állampolgár a Keleti Pályaudvar közelében egy kocsmában verekedésbe keveredett, táskáját és iratait hátrahagyva onnan menekült be a kapitányság udvarára. Holmija között a rendőrök néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak, ami magyarázatot adhat a férfi zavartságára. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított eljárást, a lefoglalt anyagot szakértői vizsgálat alá vetik. A kocsmában történt verekedés ügyében garázdaság miatt külön eljárást indítottak.