RETRO RÁDIÓ

Tragikus, ezer méter mélyen találták meg a kislány holttestét





A nyomozás még tart a Tenerifén történt tragédia ügyében, ahol nem kizárt, hogy az apa volt a tettes.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.11.
borzalom

Egészen elképesztő tragédiáról számolt be a The Sun. Egy kislány holttestét találták meg a vízi rendőrök Tenerifén, méghozzá közel 1000 méter mélyen a tengerben, egy sporttáskában. Bár a nyomozás még tart az ügyben és még nem azonosították be a kislányt, a helyi rendőrök arra gyanakodnak, hogy az április 27-én eltűnt két gyermek egyike lehet a mostani áldozat.

Elrabolta a lányokat az apa

A 37 éves Tomas Antonio Gimeno április 27-én tűnt el két lányával együtt. Vélhetően elrabolta őket édesanyjuktól, miután a válás után évekig nem tudta elfogadni, hogy volt neje továbblépett. A hatéves Oliviát és húgát, az egyéves Annát azóta sem találják, ahogy az apát sem. Azonban most úgy néz ki, hogy a tenger mélyéről a hatéves kislány holttestét hozták fel. A lány testét egy sporttáskában találták meg, amely egy horgonyhoz volt rögzítve. A táskát egy kutatórobot találta meg. A felhozott táska mellett találtak még egyet, de az üres volt.

Továbbra is keresik az apát és a két kislányt a spanyol rendőrök (Fotó: GettyImages)

Az anya a rossz hírek ellenére bizakodik, hogy életben vannak valahol gyermekei, és az interneten kért segítséget lányai felkutatásához. A városban mindenkit megrázott a hír és osztozik az anyuka fájdalmában, aki, meglehet, hogy sohasem láthatja újra gyermekeit.

Jose Manuel Bermudez, Tenerife fővárosának, Santa Cruznak a polgármestere bejelentette, hogy szombat délben Anna és Olívia tiszteletére egyperces csendet tartanak.

„Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem az irtózatos elhagyatottságot, amit érzek. Az anya fájdalma iránti tiszteletemből, szeretném kifejezni a családnak Santa Cruz minden polgárának szolidaritását” – mondta a polgármester.

A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

 





Ezeket olvastad már?
Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás