Tavaszhoz képest mintegy kétszer annyi katona vesz részt most a koronavírus-járvány elleni védekezési feladatokban – mondta a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályának munkatársa az M1-en.

Iványi Balázs elmondta: az ország lakossága számos helyen találkozhat most a katonákkal az ország legkülönbözőbb pontjain.A tavasz óta működő kórházparancsnoki rendszerben 60 katona vesz részt. Továbbá több mint 1100 katona az ország 93 kórházában segít azokban a feladatokban, amelyekhez nem kell egészségügyi végzettség, mint például adminisztratív feladatok, beléptetés-ellenőrzés, anyagmozgatás, logisztikai feladatok. Ezen felül az utcákon, közterületeken is több helyszínen, nagyobb létszámban segítik a katonák a rendőröket a járvány elleni védekezés érdekében hozott szabályok betartásának ellenőrzésében. Továbbá mintegy 22 kormányzati épületnél, külképviseletnél is ott vannak a katonák. Az őrnagy kérdésre válaszolva az őrnagy azt is elmondta, a járvány kezdete óta több katona is megfertőződött a koronavírussal. Jelenleg egyikük sincs súlyos állapotban – közölte.

A Magyar Honvédség egy kisfilmet készített a katonák vírushelyzetben végrehajtott feladatairól.