RETRO RÁDIÓ

„Észrevettük, hogy egy picit hideg a teste” – magyar kisbabát hiába látták az orvosok, mégis meghalt





A szörnyűség előtt két nappal még látta a védőnő a picit.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.08.05.
Tragikus

,,Az utolsó napon a fürdetéséhez készültünk, amikor észrevettük, hogy egy picit hideg a teste. Azt hittük, csak fázik, ezért utána beöltöztettük. Közben nem is sírt, teljesen nyugodtan viselkedett. Aztán megetettük. Nem igazán volt étvágya, de ez is előfordult már korábban. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy bármi baj lenne. Aztán amikor elaludt, furcsa volt, hogy gyorsabban, nyögdécselve vette a levegőt. A védőnőt nem értük el, ezért az apósom javaslatára bementünk az orvosi ügyeletre” – árulta el a Blikknek a fiatal anyuka, aki a nevét nem szerette volna elárulni.

A kórházban meg is vizsgálták a csöppséget, de eleinte nem állapítottak meg semmi komoly bajt. Felmerült, hogy talán székrekedése van, de azért átküldték a gyerekosztályra, ahol az orvos rögtön látta, hogy nagy a baj. Ezután következett a rémálom, amire egy anya sem tud felkészülni.

,,Először azt kérdezték, nem ütötte-e be magát, vagy nem esett-e le valahonnan. A kislányom ekkor bágyadtnak tűnt, de magánál volt. A fürdetés előtt pedig ugyanolyan jó kedélyű, vidám babaként viselkedett, mint előtte. A vizsgálaton kiderült, oxigénhiányos állapotban van. Felültették, én pedig simogattam és próbáltam nyugtatni, aztán kiküldtek a vizsgálóból. A szakemberek fel-alá járkáltak, majd közölték, hogy a kisbabámat újra kellett éleszteni, most pedig az életéért küzdenek. Egy kis idő múlva pedig jött a lesújtó hír: sajnos, nem tudták megmenteni az életét” – mesélte könnyek között a hölgy.

,,Azt reméltem, ez nem a valóság, csak egy rémálom. Felfogni sem tudtam hirtelen, hogy mi történik. Azóta eltelt néhány nap, most azt érzem, örülnöm kell annak a kis időnek, amit vele együtt tölthettünk. Játékos, jókedvű pici volt, nem láttunk rajta semmi szokatlant” – tette hozzá a nő.

A gyermek halála után az orvosok azt mondták, vérmérgezés vagy agyvérzés volt az ok. A boncolásnál derült ki, a babának szívbetegsége volt, amin a szívtranszplantáció segíthetett volna.

Szülei nem értik, hogy történhetett ez, hiszen figyeltek a gyermek egészségére. A kicsivel a halála előtt két nappal jártak a védőnőnél, két nappal később vitték volna a háziorvosukhoz. A megtört édesanya azt is elárulta, a kicsivel egy másik kórházban is voltak születése után, mert észrevették, hogy légzésproblémákkal és szívzörejjel küzd. Ott antibiotikummal kezelték, és egy héttel később hazaengedték.

,,A településünkön él egy idősebb nő, aki annak idején már ugyanezt átélte, amikor elveszítette a három hónapos csecsemőjét. Átjött hozzánk, beszélgettünk vele, ez egy picit segített lelkileg” – árulta el az anyuka.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás