RETRO RÁDIÓ

Két év szünet után újra nyit a Sziget Fesztivál





Rengeteg újítással készülnek az augusztus 10-15 közötti fesztiválra a szervezők.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.09.
szórakozás

Két év kényszerpihenő után újra kinyitja kapuit a Hajógyári szigeten megrendezésre kerülő Sziget Fesztivál. Hatalmas sztárdömpinggel és rengeteg újítással készülnek a szervezők idén nyáron. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy az elmúlt két éveben rengeteg anyagi problémával kellett megküzdeniük, ennek ellenére törekedtek arra, hogy a szervezés minél gördülékenyebben menjen.

Kitért az ukrán háborús helyzete is. Leszögezte, hogy a rendezvény minden eszközével a béke pártján áll.

– Minden embernek és nemzetnek joga van megvédeni a szabadságát, a Sziget pedig a története során mindig kiállt a békéért és a szabadságért – tette hozzá Kádár.

Több változás is lesz a helyszínen

Az egyik jelentős változás, hogy nem lesznek 0. és -1. napok, helyette 6 teljes értékű nappal készülnek a szervezők. Valamint a a beléptetőrendszereket is úgy alakították ki, hogy a beérkező és a nagyobb koncertek utáni távozási hullámot minél biztonságosabb módon tudják irányítani.

Az idei évtől a látogatók is átélhetik a VIP-élményt, a megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 szektorba engednek belépést, amit a Nagyszínpad, a FreeDome, a Colosseum és a Ticketswap Party Aréna mellett alakítanak ki.

A környezetvédelem ismét hatalmas szerepet kap

A Sziget fesztivál mindig nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatosságra. A Greener Sziget új elemekkel egészül ki idén a már ismert re-poharak mellett: CO2 kompenzációs erdő telepítésében is részt vesznek a látogatók, akik a jegy mellé „vásárolnak egy fát is”. Az éttermekből száműzik a műanyaghulladékot, és csak re:poharakat, valamint lebomló étkészleteket használnak majd.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás