Döbbenetes esetről számoltak be a külföldi lapok, Pakisztánban egy 45 éves férfi elrabolt egy 12 éves kislányt. A gyermeket aztán egy marhakarámban kikötözte és több hónapig fogva tartotta. A gyomorforgató részletek pedig csak ezután derültek ki…

A férfi ez idő alatt többször megerőszakolta, és kényszerítette a lányt, hogy hozzámenjen. Khizar Ahmed Ali (Hayat) 2020 júliusában rabolta el családjától az ártatlan kislányt. Édesapa számos alkalommal kért segítséget a hatóságtól, de semmit nem tettek az üggyel kapcsolatban. A remélt fordulat decemberben következett be, amikor is a rendőrök végre kiszabadították a 12 éves fiatalt fogvatartója kezei közül.

„A kislányom azt mondta, rabszolgaként bántak vele. Egész nap dolgoztatták abban a marhaudvarban, ahol élnie kellett. Mindvégig kikötözték, hogy ne tudjon elszökni. A mocskot kellett tisztítania” – mondta megtörten az édesapa a CrimeOnline oldalán. A hatóság a házkutatás során megtalálták a házassági dokumentumokat is. Ráadásul a papírokon a lány életkorát meghamisítva 16-17 évesnek írták. Így viszont a bíróság egyértelműen legitimnek találta a kényszerházasságot.

Az édesapa azt is elmondta, hogy feljelentést tett a rendőrök ellen, akik többször is visszautasították segélykérését. Sőt minden egyes alkalommal rasszista gúnynevekkel illették. A kislánynak azért kellett öt hónapon keresztül a poklok poklát megélnie, mert családja keresztény vallású.