RETRO RÁDIÓ

A 3-as metróvonal megállóinál hatalmas füstre lehet számítani





A 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló két állomásán, a Kálvin téren és a Corvin-negyedben március végéig a hő- és füstelvezető rendszert tesztelik, a próbák célja az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.10.
3-as metró

A BKV közleménye szerint a február 21-én kezdődött tesztsorozat bő egy hónapig folyik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart.

A metró szellőzőin – metróállomások körül – füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár többször is – hívták fel a figyelmet. A BKV hangsúlyozta, hogy az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása.

Az ugyancsak átadás előtt álló Semmelweis Klinikák metróállomáson már lezajlottak a tesztelések és a sikeres hatósági ellenőrzés után újabb helyszínen kezdődik el a próbafolyamat. A második füstpróba helyszíne a Corvin-negyed metróállomás, ezért a Semmelweis Klinikák és a Kálvin tér közötti szakaszon lehet füstkiáramlást tapasztalni majd. A füstpróbákat március 10–11-én, valamint március 16. és 18. között tartják 8 órától legkésőbb 17 óráig.





Ezeket olvastad már?
Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

Szülők figyelem: fontos, gyerekeket érintő határidő ketyeg mától!

Szülők figyelem: fontos, gyerekeket érintő határidő ketyeg mától!

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás