RETRO RÁDIÓ

Jön az őszi szünet, kezdődhet az iskolák fertőtlenítése!





A nemzeti ünnep miatt már holnap megkezdődik a diákok számára az őszi szünet. Tíznapos távollétük alatt minden iskolát lefertőtlenítenek, így a tanulók egy tiszta, vírusmentes intézménybe térhetnek majd vissza.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.22.
őszi szünet

Hivatalosan október 26-tól 30-ig tart az őszi szünet, de a gyakorlatban azonban a hosszúhétvégék miatt ez sokkal hosszabb lesz, az utolsó tanítási nap ugyanis október 22., míg az első november 2-a. A tanulók tíznapos távolléte alatt országszerte fertőtlenítő nagytakarítást végeznek az iskolákban.

– Azt szeretnénk, hogy egy tiszta, fertőtlenített intézménybe térjenek vissza a diákjaink. Ott, ahol előfordult koronavírusos megbetegedés, vagy akár többször vissza is tért, akár a diákok, pedagógusok, dolgozók között, kértük a honvédelem közreműködését is, így ezeken a helyeken egy kiterjedtebb fertőtlenítés fog zajlani – erről Müller Cecília beszélt korábban az operatív törzs sajtótájékoztatóján, ahol köszönetet mondott az eddigi helytállásért.

Jön a szünet (Fotó: Ripost /MG)

Köszönöm a pedagógusoknak, a szülőknek, és a gyerekeknek is, hogy intézményeink zavartalanul tudtak működni. Reméljük, hogy ez a jövőben is így marad – tette hozzá az országos tiszti főorvos.

59 iskolában lesz kiterjedt fertőtlenítés

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár közölte, hogy a honvédség ötvenkilenc iskolában vesz részt a fertőtlenítésben, ugyanis ezekből az intézményekből a fertőzés a rendkívüli szünet és a digitális munkarend ellenére sem tűnt el. A digitális munkarend mindössze az iskolák hat százalékát érinti, valamint 3000 óvoda közül csak 64-ben van rendkívüli szünet. Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy az őszi szünet a koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet, és azt kérte, hogy a tíz napot a gyerekek családi körben, ne csoportos szabadidős programokon töltsék.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás