RETRO RÁDIÓ

Jó hír: további fél évig lehet kedvezőbb adózású a SZÉP-kártyára utalt összeg





Ismételten meghosszabbodhat, 2021. június 30-ig a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártya) utalt összeg szociálishozzájárulásiadó-mentessége. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön egy erről szóló változtatást fogadott el a járványügyi intézkedésekhez kapcsolódó törvénycsomaghoz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.22.
nyaralás

Eredetileg az idén, június végéig a SZÉP-kártyákra érkező összegek után a munkavállalónak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kellett megfizetnie, az akkor még 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adót nem (az adó mértéke mostanra 15,5 százalékra csökkent). Később ez kitolódott az év végéig, a mostani változtatás pedig további fél évre biztosítja a kedvezőbb adózást.

Ugyancsak eddig a határidőig megmarad a magasabb keretösszeg is, vagyis a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátás „zsebbe” 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható béren kívüli juttatásként.

Egy másik módosítás értelmében az operatív törzs jogosult dönteni az egészségügyi dolgozók több megyét érintő kirendeléséről. Az operatív törzs döntése ellen közigazgatási perben nincs helye azonnali jogvédelemnek. A bíróság a döntést helybenhagyhatja, vagy az ítélet meghozatalának időpontjára tekintettel hatályon kívül helyezheti. A vonatkozó törvény egészségügyi válsághelyzetben teszi lehetővé az egészségügyi dolgozók kirendelését más intézménybe.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás