
Így lesz tökéletes a főtt kukorica – Ezt ne rontsd el, ha gyerekkorod ízére vágysz!
Nincs nyár főtt kukorica nélkül!
Hétmilliárd forintos keretösszeggel új pályázat jelent meg a divat- és dizájnipari vállalkozások versenyképességét növelő fejlesztések támogatására.
Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy az ágazat mikro-, kis- és középvállalkozásai megújulását technológiai fejlesztéseit segítsék, erősítve munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képességüket. Fontos, hogy e vállalkozások további bővülése érdekében megőrizzék a versenyképes hazai kapacitásokat, minél gyorsabban használják ki a beruházást igénylő lehetőségeket.
Elmondta: a konstrukció ismét feltételesen visszatérítendő támogatási formát alkalmaz, azaz a pályázó teljesítményét a projektmegvalósítást követő fenntartási időszakban összevetik a beadáskori állapottal. Az előre meghatározott eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól, tehát akár vissza nem térítendő támogatássá válhat a teljes összeg.
A kiírás keretében a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező dizájn- és divatipari mikro-, kis- és középvállalkozások 5 és 150 millió forint közötti támogatást igényelhetnek technológiai fejlesztésre, bérköltség-támogatásra, iparjogvédelmi tanácsadásra és marketing tevékenységre - mondta az államtitkár.
A program keretében a tervek szerint több mint kétszáz vállalkozás nyerhet el támogatást. A „Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című pályázatra a támogatási kérelmeket 2021. január 5-én 9.00 órától lehet majd benyújtani - ismertette a Rákossy Balázs.
Nincs nyár főtt kukorica nélkül!
Mutatjuk a részleteket!
A cukorbetegséggel élők iránti empátiát szeretnék erősíteni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.