RETRO RÁDIÓ

Ismét hiánycikké vált a vakcina Olaszországban, elképesztő tervekkel állnak elő





Lombardia régió azt szorgalmazta, hogy a magasabb bruttó hazai termékkel (GDP) bíró térségek lakosságát oltsák be először, miközben az ország ellátása ismét akadozik a vakcina-szállítmányok keddi késése miatt, ez pedig megbénította a második dózisok beadását.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.19.
koronavírus

Az egészségügyi minisztérium keddi adatai szerint a hét első napjaira ígért majdnem közel fél millió adag oltóanyagot a Pfizer-BioNTech először háromszázezerre csökkentette, majd csupán 53 ezer dózist adott át. A gyógyszergyártó a következő egy hét alatt ígérte az elmaradt szállítmányok pótlását.

Domenico Arcuri járványbiztos este a tartományok vezetőivel készül egyeztetni a vakcinázási ütemről. „Szolidaritási mechanizmus” bevezetését javasolja, vagyis azt, hogy a járványtól kevésbé érintett térségek a nehezebb egészségügyi helyzetben levőket segítsék a vakcina-dózisok átadásával.

Az ország gazdasági motorjának tartott, tíz milliós, egy éve gócpontnak számító és jelenleg is lezárt Lombardia új egészségügyi tanácsosa Letizia Moratti új paraméterek bevezetését sürgette. Javaslata vitákhoz vezetett, mivel Moratti úgy látta, a vakcinákat nem kizárólag a régiók népsűrűsége alapján kell szétosztani. Azok a tartományok kapják a legtöbb dózist, melyek az elsők között járulnak hozzá a hazai össztermékhez, valamint a koronavírus-járvány a leginkább sújtotta őket - hangoztatta Letizia Moratti.

Veneto tartomány kormányzója Luca Zaia hangoztatta, hogy „egy magánkézben levő gyógyszercég nem dönthet önkényesen az oltóadagokról”. Az üzente a Pfizer-BioNTechnek, hogy olaszországi gyárakat állítson rá a vakcina-gyártásra.

December utolsó hetétől a Pfizer-BioNTech háromszor 470 ezer adag oltóanyagot adott át, tovább közel ötvenezret a Moderna. Keddi adatok szerint a beoltottak száma elérte az 1 187 920-t, második dózist pedig 3189 egészségügyi dolgozó kapott már. A tervek szerint februártól megkezdik a nyolcvan év felettiek oltását.

Kedden újranyitotta kapuit Firenzében a Boboli-kert, szerdától a Pitti-palota, csütörtöktől pedig az Uffizi-képtár oldja az eddigi zárlatot. Toszkána tartomány ugyanis jelenleg sárga színű, alacsonyan veszélyes övezetbe tartozik. A múzeumok a látogatókat előzetes foglalással, a biztonsági távolság szigorú betartásával várják. Az elsőként nyitó Boboli-kertbe, a Firenzében „fagyosnak” számító hőmérséklet ellenére, ötvenen álltak sorba, közöttük a város polgármestere.

A vendéglátás majdnem országos leállításával szemben egy estére újranyitó éttermeket, presszókat egymás bírságolják meg a kivethető majdnem hétszáz euróval, valamint öt napig elvitelre sem nyithatnak ki. A rajtakapott vendégeket fejenként négyszáz euróra büntetik. A vendéglátósok védelmében húsz fős ügyvédcsoport alakult, minden tartományban egy-egy ügyvéddel fellebbeznek a bírságolás ellen.





Ezeket olvastad már?
Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Na, még csak ez hiányzott: ők szenvednek majd leginkább az időjárástól a következő napokban

Na, még csak ez hiányzott: ők szenvednek majd leginkább az időjárástól a következő napokban

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás