Az összetört édesanya megbocsátott beteg fiának, amiért álmában megerőszakolta majd meggyilkolta 4 éves kishúgát. Paris Bennett 12 éves korában támadt rá kishúgára Ellára. Az egyik éjszaka a fiú rávette a bébiszitterjüket, hogy menjen haza, majd órákig pornót nézett. Ezt követően lassan és megfontoltan támadt rá alvó testvérére. Bűntette után felhívta az egyik iskolatársát, hogy beszámoljon neki a történtekről, majd csak azután tárcsázta a 911-et.

Az orvosszakértő Ella apró testén 17 szúrt sebet talált. Perdöntő bizonyíték volt, hogy megtalálták Paris spermáját húga nemiszervében– írja a Daily Star.
A bíróság nem kegyelmezett a 2007-es rémtette miatt, 40 év börtönbüntetéssel sújtotta, amit jelenleg is tölt. Paris jelenleg 25 éves és leghamarabb 2027-ben helyezhetik feltételes szabadlábra. Az édesanya nemrég, tizenhárom év távlatából tudott csak megbocsátani kegyetlen fiának.

A 46 éves nő fel is kereste fiát a börtönben, annak ellenére, hogy megtámadta. „A fiam pszichopata. Nem tudok rajta segíteni. Ez hosszútávon nem biztos, hogy számít. Ami lényeges, az-az, hogy nem tudok lemondani róla, még most sem” – árulta el az édesanya.