
Újabb fontos bejelentés történt az Otthon Start Programról – erről mindenkinek tudnia kell!
Kedvező változást történt az Otthon Start Programban.
Gyilkosság áldozata lett egy 33 éves érdi férfi, akinek eltűnését édesapja január 5-én jelentette be; a tettes beismerő vallomást tett – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn.
A gyilkossággal gyanúsított, szintén 33 éves férfi az áldozat állítólagos szexuális közeledésével indokolta, hogy december 27-én egy bőrövvel, hirtelen felindulásból megfojtotta őt, majd holttestét a Dunába dobta - közölte Latorovszky Gábor.
A rendőrség az áldozat eltűnésének bejelentése után kilenc nappal megtalálta a férfi holttestét a főváros XXII. kerületében a Duna-parton, az iszapba süllyedve - tette hozzá.
Elmondta, hogy a nyomozást már január 11-én megindították, és a többi között telefonadatok és térfigyelő kamerák felvételei alapján feltérképezték az eltűnt személy mozgását és kapcsolatrendszerét, így az is kiderült, kivel találkozott utoljára.
Három nap múlva megkezdődött annak a férfinak az elszámoltatása, illetve poligráfos vizsgálata, akivel utoljára találkozott az eltűnt személy.
A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta a főkapitány helyettes.
Kérdésekre válaszolva közölte: a két férfi azonos munkahelyen dolgozott október óta. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény környékét egy közeli munkásszállón kínált szálláslehetőség miatt keresték fel.
Kedvező változást történt az Otthon Start Programban.
„Az ilyen embert hívják ripacsnak.”
Erősödik az elveszett földalatti város elmélete.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.