A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy budapesti nővel szemben, aki a gyanú szerint október 30-án 23 óra körül egy lipótvárosi klubba próbált bejutni, de a személyzet nem engedte be.

A police.hu beszámolója szerint a nő ezután a 112-es segélyhívón keresztül kért intézkedést a sérelme miatt, ám a bejelentésében azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet, ha továbbra sem engedik be.

A fővárosi rendőrök azonosították a telefonáló nőt, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2021. október 30-án 23 óra 35 perckor az V. kerületben elfogták.

A 19 éves K. Fannit a rendőrök az V. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás során szabadlábon védekezik. A gyanúsítottnál semmilyen fegyver vagy robbantásra alkalmas szerkezet nem volt.