RETRO RÁDIÓ

Hatalmas bejelentést tettek! Shaun, a bárány az űrbe megy





Shaun, a bárány is részt vesz a Holdat megkerülő, legénység nélküli NASA-űrmisszióban - közölte a népszerű animációs tévésorozatot gyártó brit Aardman stúdió.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.18.
kutatás

A stop-motion animációs tévékarakter az Artemis-program első küldetésén utazik az űrbe. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Artemis-programjának célja, hogy ismét űrhajósokat juttasson a Holdra.

Shaun, a bárány a tervek szerint a floridai Kennedy Űrközpontból augusztus 29-én indul útnak. A mesefigura a küldetés során csaknem 500 ezer kilométerre távolodik el a Földtől. A NASA Orion űrhajója legényég nélkül kerüli majd meg a Holdat, útját a földi irányítóközpontból ellenőrzik.

Az űrhajó a BBC News csütörtöki beszámolója szerint egy sor kulturális értékkel bíró emléket visz magával.

Az Európai Űrügynökség (ESA) igazgatója, David Parker elmondta: nagyon örülnek Shaun küldetésének. „Lehet, hogy kis lépés ez az emberiségnek, de óriási ugrás a bárányok számára” - fűzte hozzá.

Az Orion elhalad a Hold mellett, a gravitációját felhasználva gyorsul fel, és több mint 70 ezer kilométerre halad el mögötte.

Shaun az Artemis-küldetés egyik első űrhajósaként élen jár a holdkutatásban, ami nagy megtiszteltetés a mi gyapjas kalandorunk számára” - büszkélkedett Lucy Wendover, az Aardman marketingigazgatója.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás