Sokkoló történetről számoltak be az angliai Cheshire városában. A háromgyerekes édesanya, Elayne Stanley ellen fordultak saját kutyái, miután heves vitába keveredett várandós lányával. A kutyák, DJ és Billy körülbelül három évvel korábban kerültek az asszonyhoz. Elayne lánya, Louise Smith elmondása szerint korábban sosem mutatták agresszió jeleit.

„Anyukám elégedett volt a két amerikai bulldogjával, állandóan körülötte voltak” – kezdte szívszorító vallomását Louise. Miután összekaptak, Elayne távozni akart, de DJ elkapta a bokáját és nem engedte el. Lánya megpróbált segíteni rajta, de akkor a másik kutya, Billy is megpróbált rátámadni az anyjára.

„Nagyon nagy kutyák voltak, semmiképpen nem sikerült két kutyát levenni róla” – tette hozzá Louise, aki megpróbálta bezárni a konyhába Billyt. Végül a szomszédok is közbeavatkoztak a brutális kutyatámadásba. Téglákkal dobálták meg a vérszemet kapott bulldogokat.

„Éppen teáztunk, amikor meghallottuk, hogy Louise segítségért kiáltozik. „A kutyák megtámadták az édesanyám!” Mindketten letettük, ami a kezünkben volt, és mezítláb siettünk át a szomszédba. A nappali ajtaja csukva volt, Elayne pedig mögötte, így nem tudtunk bejutni. Hallottam a kutyák morgolódását és kaparászását. Mindenfélét dobáltunk az ajtóra, az ablakokon dörömböltünk, hogy megpróbáljuk elterelni a kutyák figyelmét” – mesélte a szomszéd a sokkoló pillanatokról, miután meghallották Louise segélykiáltásait.

A mentők a helyszínen már semmit nem tehettek a háromgyerekes édesanyáért, a helyszínen halottnak nyilvánították. A szakértők szerint a váratlan támadást az válthatta ki, hogy az ebek megérezték Louise várandósságát, és ezért megpróbálták megvédeni – írja a The Sun.

Mint az eset után kiderült, a kutyák korábbi gazdája egy bizonyos Paul Leigh volt, akit elítéltek elvadult kutyái miatt. A nőnek fogalma sem volt arról, hogy DJ és Billy szétszaggattak egy kutyát, és a gazdáját is megharapták.