Rengeteg szemét, lakóhelynek kialakított sátrak és különböző csetepaték tarkítják mostanában a 3-as villamos Csengettyű utcai megállójának a környékét. Korábban késelés volt itt, nemrég pedig egy magatehetetlen nővel erőszakoskodtak az illegális sátortábor lakói. A helyiek szerint számos balhés és veszélyes alak van köztük, akik miatt sokan nem mernek már éjszaka a megállókban egyedül várakozni. A lakótelepen élők a villamos- megállót az Epreserdő út felől csak egy kis szűk folyosón keresztül tudják megközelíteni, ami azon az erdős részen vezet keresztül, amit jobbról-balról a hajléktalanok tábora szegélyez. A József Attila-lakótelepen élők tehetetlennek érzik magukat.

Egy magatehetetlen nőt akartak bevonszolni az erdőbe

Az elmúlt héten robbant a hír a közösségi médiában, hogy a Csengettyű utcai és a Közterület-

fenntartó villamosmegállók közötti szakaszon két hajléktalan ájulásig itatott egy nőt, majd a magatehetetlen asszonyt magukkal hurcolták az erdőbe. A rendőrség szerencsére időben értesült az esetről és még azelőtt elkapták a két férfit, hogy bármi szörnyűséget művelhettek volna.

Az esetről a Facebookon a József Attila-lakótelep zárt csoportjában számoltak be. Az ott lakók többen is megerősítették, hogy mostanában egyre több a gyanúsan viselkedő fedél nélküli a környéken, akik miatt félnek közlekedni. A Metropol újságírója kiment a helyszínre, és bemerészkedett oda is, ahova hétköznapi embereknek nem tanácsos a bejárás.

Két illegális sátortábort is találtunk a Csengettyű utcai megálló mögött. Az egyik két sátorból áll, kimondottan kulturált környezettel, néhány bokor és fa között, székekkel, gyertyákkal, szárítóra rakott ruhákkal Fotó: Metropol

Félnek a helyiek az illegális sátrazóktól

A megállónál várakozóktól megtudtuk, régóta együtt kell már élniük azzal, hogy itt bármelyik bokorból előbukkanhat, vagy eltűnhet benne egy-egy kétes kinézetű alak. Több helyben lakóval beszélgettünk, ahhoz azonban senki nem járult hozzá, hogy fotó készüljön róluk, ugyanis félnek attól, hogy felismernék őket az illegális sátrazók.

– Én konkrét atrocitásról még nem hallottam, mióta itt lakom, azonban az való igaz, hogy itt élnek a sátrakban jó páran. Jönnek-mennek csapatosan, aztán eltűnnek a bokrok között, vagy éppen reggel valaki a fák közül váratlanul előbukkanva az úton terem – mesélte el tapasztalatait újságírónknak Ildikó.

A kiserdő mélyén találtunk egy nagyobb sátortábort is. Ez ottjártunkkor elhagyatott volt, de a helyiek szerint az éjszakai ordibálások és veszekedések hangjai innen jönnek Fotó: Metropol

A kiserdőben vécéznek, az út menti padon szexelnek

Sokan mozognak erre felé, itt hugyoznak, alszanak, néha üvöltöznek – számolt be lapunknak István, aki mindig a Csengettyű utcai megállóban száll fel a villamosra. – Nem tudom, hogy hányan laknak itt, de többnyire csapatosan járnak éjszaka. A járda pont félbevágja a kiserdőt, az egyik részében alszanak, a másikba vécézni járnak. István elmesélt egy undorító történetet is: fényes nappal az egyik padon egy hajléktalan az arra járók előtt előtt nyilvánosan elégített ki orálisan egy a másikat.

Tüzet is gyújtanak az erdőben, ha fáznak

– Mi itt érthető okokból csak fényes nappal szoktunk itt sétálni – mondta el a Metropolnak a nyugdíjas Lajos. – Gyakran látunk erdőből felszálló füstöt is, amikor begyújtanak a „rejtekhelyükön”. Korábban ebben az utcában történt már egy rablás és késes támadás is, de nem tudom, közük volt-e hozzá az itt lakóknak.

Egy megállóval feljebb, az Epreserdő út és a sínek közötti részen hatalmas mennyiségű szemét, bevásárlókocsik, ponyva- és sátordarabok találhatók szétdobálva néhány körülbelül 20 centis patkány társaságában. A „szemétlerakó” 30 méterre található a Kosztolányi Dezső Általános Iskolától Fotó: Metropol

Zavartalanul működik a balhés sátortábor

Lajosnak igaza volt, 2012-ben az Epreserdő úton az egyik megállóban éjszaka késsel támadtak meg egy nőt, aki súlyosan meg is sérült. A támadó férfi elmenekült a helyszínről, később azonban elfogták. Egy másik helyi lakos szerint a hatóságoknak tudniuk kell a rendzavarásokról, mivel már többször riasztották őket a környékre, azonban a tábor felszámolásáért, és a lakók szállókon történő elhelyezéséért a Baranyi Krisztina irányította IX. kerületi vezetés eddig nem tett semmit.

A helyszínen készült videónkat itt nézheted meg:

Lapunkat a rendőrség arról tájékoztatta, hogy a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitánysága rendszeresen ellenőrzi a területet. A cikkünk megjelenésének napján a rendőrök újra ellenőrzést tartottak ott; körözött személyt nem találtak, bűncselekményt nem tapasztaltak. Az illegális építmények és szemét miatt szóltak a terület tulajdonosának.

A BRFK azt kéri, hogy ha bárki bűncselekményt tapasztal, hívja azonnal a 112-es segélyvonalat!