RETRO RÁDIÓ

Litkei: A magyar háztartások így is Európa legalacsonyabb rezsiszámláit fogják fizetni!





Átlagfogyasztásig a jövőben is évi 1,9 milliót, azaz havi közel 159 ezer forintot spórolhatunk meg itthon a rezsicsökkentéssel. Akik túl vannak a bejelentett sávhatáron, azok is közel vannak az átlaghoz, tehát kis odafigyeléssel a sávhatár alatt tudnak maradni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.21.
európai energiaválság

Míg Európában a tagállamok többségénél az a kérdés, hogy lesz-e elég gáz, addig Magyarországon a szükséges mennyiség biztosított. A háború és a szankciók okozta elszabaduló nemzetközi árak miatt, a kormány csak az átlagfogyasztásig ad kedvezményt. Litkei Máté úgy véli, a rezsicsökkentés módosítása az arany középút, amely a társadalom nagy részét, köztük a legkiszolgáltatottabb rétegeket továbbra is védi, míg az átlag felett fogyasztók többletfogyasztását nem terheli a teljes lakosságra. A Klímapolitikai Intézet igazgatója szerint: „Nyugat-Európában az egyetlen megoldás a fogyasztás visszaszorítása, többek közt ezért adnak életvezetési tanácsokat a politikusok a lakosság számára. Itthon viszont mindenkinek tudunk biztosítani energiát. Az előzetes kalkulációk szerint a magyar háztartások így is Európa legalacsonyabb rezsiszámláit fogják fizetni.

Évi 1,9 millió forintot, azaz havi közel 159 ezer forintot spórolhatnak meg itthon a rezsicsökkentéssel Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

A magyar „tárolókapacitás egyedülálló Európában”

A magyar tárolókapacitás megközelíti a 6,5 milliárd köbmétert, és ez több mint a lakossági földgázfogyasztás” – tájékoztat Litkei Máté. Ekkora tárolókapacitás egyedülálló Európában, emiatt is halad arányaiban lassabban a feltöltés az európai tárolókhoz képest. A cél jelenleg az, hogy a lehető legnagyobb mértékben álljanak rendelkezésre készletek. Szijjártó Péter külügyminiszternek nincs egyszerű dolga, mert alig akadnak szabad kapacitások, amik pedig megjelennek a piacon, arra országok sokasága ugrik rá azonnal.

A magyar tárolókapacitás megközelíti a 6,5 milliárd köbmétert Litkei Máté szerint Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország

Ha nincs orosz gáz, akkor nem lesz elég energia Európában

„Erre már több nyugat-európai országban készítik fel a lakosságot, a cégek készülnek az állandó home office újbóli bevezetésre. Németország Európa ipari motorja – mutatott rá a Klímapolitikai Intézet igazgatója –, így gazdasági nehézsége biztosan hatással lesz Európára. Azonban a nehézségek lehetőséget is rejtenek magukban, hiszen várhatóan a termelés át fog helyeződni az unió azon országaiba, ahol lesz elegendő energia hozzá. Reményeink szerint ha ez a rossz forgatókönyv mégis bekövetkezik, a magyar embereket kevésbé fogja érinteni a válság, mint azokat, ahol energiahiány miatt vissza kell fogni a termelést”.

3 tipp, amivel rengeteg áramot és pénzt spórolhatunk

Nem árt tudni, hogy az áramfogyasztáson egy kis odafigyeléssel gyakran egyszerűen és sokat lehet spórolni. 3 tipp, amivel hatékonyan és kényelmesen megfékezhetjük az áramfogyasztásunkat.

  • Ne kapcsolgassuk a légkondit!
  • Cseréljük le a hagyományos izzóinkat!
  • Nem elég kikapcsolni a tévét!
  • Magyarországon biztosított a gázellátás Fotó: Kuklis István/Délmagyarország

    Az energiaválság miatt, egyre kevesebbet fürdenek a németek

    A német kormány arra kérte a lakosságot, hogy minden lehetséges módon spóroljanak az energiával. Egy friss felmérés szerint a válaszadók 62 százaléka állította azt, hogy a fogyasztás visszafogása érdekében vagy kevesebbszer vagy rövidebben tusol, mint korábban. A kutatásból az is kiderül, hogy majdnem minden második német tesz óvintézkedéseket a várható fagyos tél miatt. A legtöbben aggregátort vásároltak arra az esetre, ha nem lenne huzamosabb ideig áram.

    Németország: többe kerülhet a fűtés, mint a lakbér

    A legolvasottabb német napilap, a Bild megkeresett egy energetikai szakembert, akinek nem voltak jó hírei. Udo Sieverding ugyanis azt állítja, hogy 2023-ban még tovább fog nőni a gáz ára, a jelenlegi számítások szerint a fűtésszámla 2023-ban már meghaladhatja a 700 eurót (kb. 280 ezer Ft) is egy többgyermekes családnál.

    Brüsszel beleszólna tagállamok gázfogyasztásába

    Az Európai Bizottság egy új vészhelyzeti felhatalmazással kívánja kényszeríteni a tagállamokat, hogy abban az esetben, ha az unió a következő hónapokban jelentős gáztartalékhiányban szenved, csökkenthesse a tagállamok gázfogyasztását. Valamennyi tagállam számára célul tűznék ki, hogy 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználást.

    Felhatalmaznák továbbá a bizottságot arra is, hogy uniós riasztást hirdethessen ki, amely valamennyi tagállam számára kötelező gázkereslet-csökkentést írna elő. Az elképesztő tervet ráadásul egyszerű többséggel akarják elfogadni, kikerülve a tagállamok vétó lehetőségét – szúrta ki a Magyar Nemzet.





    Ezeket olvastad már?
    Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

    Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

    Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

    Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

    „Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

    „Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás