
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy brutális támadás áldozatává vált egy mindössze 21 éves nő. Azonban ez még nem minden, az áldozat szíve alatt hordta kisfiát, 4 éves kislánya pedig árván maradt.
Lövések dördültek az éjszaka közepén Austin belvárosában. A szomszédság halálra rémült, amikor felriadtak álmukból, többen azonnal a rendőrséget tárcsázták. Röviddel azután, hogy a kék kabátosok megérkeztek a riasztás helyszínére, a diszpécserek egy másik segélyhívást is kaptak. Mint később kiderült, néhány háztömbnyire irányították a járőröket, ahol sokkoló látvány fogadta őket.
A mindössze 21 éves Kaylin Price-t egy autó hátsó ülésén találták meg, egy lőtt sebbel. A mentősök megfeszített erővel küzdöttek a kismama életéért, de sajnos nem jártak sikerrel. Az autóban volt egy másik sérült is, akinek a lábát találta el egy lövés. Mivel nem volt életveszélyes a sérülése, kórházba szállították.
A hatóságok az autó közelében lévő híd alatt találtak egy 15 éves kisfiút. A szemtanúk elmondása szerint a srác és a páros a híd alatt találkoztak. Ám egyszer csak a kismama és barátja menekülőre fogták. Ekkor a tinédzser fegyvert rántott, és az autójukra lőtt többször is. Price-ék hiába próbáltak minél gyorsabban távozni, sajnos nem juthattak messze, így a kórházat sem érték el - írja a Crime Online.
A boncolás megállapította, hogy Price 16 hetes terhes volt. Sőt egy 4 éves kislánya is volt, aki így árván maradt. Az orvosi vizsgálatok szerint második gyermeke kisfiú lett volna.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.