RETRO RÁDIÓ

„Gyerekkorunkban orosz vakcinát kaptunk” – mondta Katus Attila, aki már átesett a koronavíruson





Katus Attila egy hosszú Instagram-posztban számolt be arról, hogy bár ő már túl van a betegségen, ettől függetlenül mindenképpen beoltatja magát.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.07.
vallomás

Katus Attila életében mindig is kiemelt szerepet játszott az egészség, ezért érezte fontosnak, hogy elmondja a véleményét az oltásokkal kapcsolatban.

„Mint életmódtanácsadó úgy érzem, talán nem baj ha megszólalok az oltások kapcsán. Ott kezdeném, hogy én már átestem a koronavíruson. Fél napig voltak enyhe tüneteim, gyenge izomfájdalom, íz- és szaglásvesztés. Ezenfelül hosszabb ideig voltak olyan tüneteim, amik a vírus következményei. Ilyenek voltak mint például a teljesítmény-visszaesés, valamint a fejfájás, ami rám nem jellemző. Nos, mondhatni, hogy én »szerencsésebben« túlestem rajta. Ennek ellenére amint sorra kerülök, szeretném beoltatni magam. Szüleim ma kapták meg az oltást. Hallani lehetett a hangjukon a felszabadultságot és örömet a telefonon keresztül. Most már lassacskán eljöhet az idő, hogy találkozhatom velük mint régen – írta az Instagramon Attila, aki azt is elárulta, hogy milyen más előnyei lehetnek még a vakcinának.

Katus Attilának már nagyon hiányzik a korlátozások nélküli szabadság (Fotó: Facebook)

„Hogy miért oltsuk be magunkat? Nos, aki már átesett rajta szerencsésen, az azért oltassa be magát, hogy ne fertőzze meg a többieket, láthassa lelkiismeret-furdalás nélkül a szüleit (ha ők is be vannak oltva). Ne feledjük, akikre a legveszélyesebbek vagyunk ha nem vagyunk beoltva, azok pont a szeretteink, családunk és barátaink. A legvalószínűbb, hogy az ő életüket és egészségüket tesszük kockára oltás nélkül. Akik nem kapták el még a betegséget, azok ne legyenek magabiztosak, hogy ők simán kijönnek belőle, akár mindenféle szövődmények nélkül. Arról nem beszélve, hogy már érkeznek az egyre agresszívabb mutánsai a vírusnak. Ezzel nagy rizikót vállalnak. Nekem soha nem jött be az orosz rulett.

Azt gondolom ,hogy a közösségi, szolidáris gondolkodásmódra most van a legnagyobb szükség. Ne magunkra gondoljunk elsőként, hanem arra, hogy összefogásra, csapatmunkára van szükség, másképp nem fog menni, az már beigazolódott” – részletezte az életmódtanácsadó, akinek az sem számít, hogy melyik vakcinát kapja.

„Természetesen nekem is vannak preferenciáim a vakcinákra vonatkozóan, amik bármennyire is átgondoltak, mégiscsak szubjektívek, így azt kell mondjam, bármelyikkel beoltanám magamat. Gyermekkorunkban orosz vakcinákat kaptunk. A kínai vakcina technológiája alapján működő vakcinát tucatjával kaptunk gyerekkorunkban. Megkaptuk, aztán rohantunk tovább a dolgunkra. Ha megnézzük hány embert ölt meg vagy tett tönkre a vakcina, és hány embert a koronavírus, akkor kapjuk meg azt az arányszámot, ami a kettő között van” – zárta sorait Attila.





Ezeket olvastad már?
Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás