Két nappal ezelőtt osztották meg a Reddit oldalán, hogy egy félelmet keltő férfi zaklatja a lányokat több kerületben is.

„Két hete, az M2-es Deák téri megállójában találkoztam először vele. Egy zavart tekintetű pali odament a mellettem egyedül álldogáló lányhoz és azt kérdezgette, nincs-e valami furcsa az arcával, mert ma már háromszor igazoltatták a rendőrök. Aztán arról is faggatta, hogy merre tart, végül át is ölelte. Közelebb álltam, hátha a lánynak segítségre lesz szüksége, de végül nem történt semmi, a csávó odébb állt, mi meg elrobogtunk a metróval.

Aztán pár napra rá a barátnőmet és egy közös barátunkat a Lövőházban találta be ugyanezzel, ott nem mert hozzáérni senkihez.

Most három lányismerősöm is ugyanarról számolt be: a Deákon és a Moszkván egy pali kérdezgeti őket, hogy van-e valami fura az arcán, merre mennek, majd ölelgetni és simogatni kezdené őket. Egyikük már másodszorra botlott bele, és úgy kellett rákiabálnia, hogy eltakarodjon.

Találkozott vele más is, esetleg tudja valaki, hogy kicsoda a simifantom és mióta rója az utcákat?” – tették fel a kérdést az első bejegyzésben, amire szinte azonnal érkeztek a válaszok is.

„Mamutban dolgoztam, szerintem mi is találkoztunk vele, többször bejött a lány eladóinkhoz, nálunk »nincs valami furcsa a külsőmön?« volt a kérdés, és ugyanez a zavart tekintet, meg nyilvánvalóan nem vásárolni jött be, de ott tett-vett, és hülyeségeket kérdezett. Első alkalommal miután elment, megállt a bolt mellett egy 20 méterrel, és bámult befele a lányokra.

Mi elzavartuk a picsába. amikor többedjére próbálkozott, hogy ne zaklassa a lányokat” – írták az egyik kommentben.

Természetesen volt, aki jelezte, ilyen esetben azonnal rendőrt kéne hívni.

Miután arra nem derült fény, hogy tett-e bárki is feljelentést, a Metropol megkereste az üggyel kapcsolatban a rendőrséget.

Ők arról tájékoztattak, hogy az üggyel kapcsolatban nem történt feljelentés, bejelentés, de ha valakinek hasonló esetről van tudomása, tapasztalata, tegyen feljelentést.

Így védekezz a fura alakok, zaklatók ellen

Jól belátható, illetve éjszaka is kivilágított, útszakaszt válassz akkor is, ha időben esetleg az hosszabbnak tűnik. Lehetőség szerint ilyenkor társsal, és ne egyedül utazz. Saját biztonságérzeted növelésére használhatod, a „Hazakísérő Telefon” szolgáltatást, amely ingyenesen hívható a 06 80 442 422 telefonszámon. Ez a lehetőség telefonos beszélgetés útján támogatást, biztonságérzetet és magabiztosságot nyújt azoknak, akik kénytelenek éjszaka vagy kora hajnalban egyedül útra kelni. Amennyiben napközben leszólítanak az utcán, zaklatnak, határozottan utasítsd vissza és hagyd ott az illetőt. Ha továbbra is követ a zaklató, közöld vele, hogy ha nem fejezi be rendőrt hívsz. Térj be egy üzletbe, vagy keress egy arra járót. Szükség esetén kiabálj, hívd fel magadra a figyelmet, illetve hívd a 112-es segélyhívót.