Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata szeptember 14-e és 20-a között Figyelem az útra néven fokozott ellenőrzéseket végez az utakon, amihez a magyar rendőrség is csatlakozott. Az akció keretében elsősorban a vezetés közben mobilozó sofőröket akarják kiszűrni, de szeptember 17-én Magyarország teljes területén koordinált sebességellenőrzést is végeznek.

Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő szerint a vezetés közbeni mobilozás már több, mint 10 éve komoly problémát jelent, de az elmúlt egy-két évben csak még súlyosabbá vált a helyzet.

– Mindenki tudja, hogy tilos mégis sokan megszegik – kezdte a Metropolnak Pausz Ferenc.

– Pedig nem véletlenül tiltották be, a kormányt kapásból két kézzel kellene fogni. Ráadásul, ha bármi történik az úton, például lelép egy gyalogos vagy elénk vág egy autó, esélyünk sincs időben reagálni. A telefonálásnál még sokkal veszélyesebb a telefonnyomkodás, ugyanis ha chatelünk vagy a neten olvasgatunk, ahelyett, hogy az utat néznénk, az éppolyan, mintha vakon próbálnánk meg vezetni – magyarázta a közlekedésbiztonsági szakértő, aki szerint ettől függetlenül a telefonálást is fontos lenne mellőzni.

– Noha kihangosítóval vagy fülhallgatóval megengedett, én mégsem javaslom. Több kísérlet is igazolja, hogy ilyenkor a figyelem minimum fele nem a vezetésre, hanem a beszélgetésre koncentrálódik, nem beszélve arról, ha épp vitatkozunk – tette hozzá.

Fotó: MTI/Vajda János

20 ezer forintunkba is kerülhet

Ha vezetés közben mobilozunk, és ezt kiszúrja egy rendőr, akkor a helyszínen 10 ezer forintos, szabálysértési feljelentést követően pedig 20 ezer forintos pénzbírságra számíthatunk. A büntetés persze jóval nagyobb is lehet, attól függően, hogy megzavartuk-e a közlekedést, esetleg balesetet okoztunk-e.

Mi számít mobilozásnak?

A KRESZ úgy fogalmaz, hogy a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. Ez azt jelenti, hogy kézben tartani sem lehet, még akkor sem ha esetleg hívást utasítanánk el.

Megrázó esetek

  • Két évvel ezelőtt egy román állampolgárokat szállító kisbusz sofőrje Ceglédbercelnél vezetés közben élővideózott a Facebookon, és áttért a szemből érkezők sávjába. A kisbusz frontálisan karambolozott egy homokot szállító teherautóval. A balesetben kilencen meghaltak.
  • Szintén 2018-ban egy letenyei férfi mobilozott vezetés közben. Mivel nem az utat figyelte, nem vetette észre a mellette szabályosan közlekedő kerékpárost, így azt kanyarodás közben elütötte. A nő a helyszínen meghalt.

Korábban sokszor rápillantottam, de aztán Ricsi kerekesszékbe került!

Tamás (53): Az egyik ismerősöm testvére egy mobilos sofőr miatt kényszerült kerekesszékbe. Azelőtt én is sokszor ránéztem. De mióta hallottam szegény Ricsiről eszembe sem jut ránézni a telefonra. Van kihangosítóm, így ha valami fontos, ott meg tudom beszélni a családdal.

Linda (32): Engem nagyon felháborít, ha valaki vezetés közben telefonozik. Számomra nincs az a fontos SMS vagy e-mail, ami ne várhatna addig, míg leparkolok. Ha valami nagyon fontos, úgyis felhívnak, a telefonom pedig mindig kihangosítón van, amint beszállok a kocsiba. Tegnap majdnem egy nő belém hajtott, mert mobilozott, ha én nem rántom fére a kormányt, biztosan ütközünk! Ráadásul ha valaki siet, még később, vagy soha ér oda, ha közben baleset okoz.

Norbi (28): Bevallom, én rá szoktam pillantani a telefonomra ha csippan. Általában a pirosnál nézem meg, de volt már, hogy autópályán egyenes úton is ránéztem. Tudom, hogy nem szabad, de ha monoton az út és unatkozom, néha elcsábulok.