RETRO RÁDIÓ

Felkavaró részletek: féltékenységből lőtte le Zoét és párját az ámokfutó szegedi gyógyszerész





Engedéllyel tartott fegyverével végzett volt barátnőjével és annak párjával, Tamással a 28 éves V. Dániel Attila, aki ráadásul megerőszakolta a félholt lányt, majd autóba ült, hogy végezzen magával. A gyógyszerész Szanazugon lett öngyilkos.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.22.
Sokkoló

V. Dániel Attila jómódú családban nevelkedett Szegeden. A város egyik elit gimnáziumában érettségizett, ahonnan egyenes útja volt a gyógyszerészeti karra. Az egyetemen ismerkedett meg Zoéval, aki igencsak megdobogtatta a szívét. A helyiek szerint reménytelenül szerelmes volt a hölgybe.

Az anya talált rá a lánya holttestére

Zoé édesanyja vasárnap vendégségbe ment a lányához és leendő vejéhez, ám mikor belépett a lakásba, élete legszörnyűbb látványa fogadta. Az előszoba vérben úszott. A következő pillanatban megtalálta a gyermeke holttestét, egy másik szobában pedig a lánya udvarlójáét, Tamásét – számol be a sokkoló részletekről a Bors.

A rendőrség gyanúja azonnal V. Dániel Attilára terelődött. Mint kiderült, a férfi nem volt képes beletörődni, hogy a lány mást ölel helyette, ezért hosszú időn keresztül zaklatta a párt. Egészen addig merészkedett, hogy lakást bérelt abban a házban, ahol Zoénak volt lakása. Konkrétan két emelet volt csak közöttük. A célja ezzel az volt, hogy szemmel tarthassa a nőt. Tette ezt annak ellenére, hogy a családjától egy új építésű házban lakást kapott.

Megtartotta magának az utolsó golyót

Dániel szombat éjjel berontott Zoéékhoz, majd elővette fegyverét, és agyonlőtte Tamást.

Zoé jajveszékelni kezdett, megpróbálta Dánielt jobb belátásra bírni, ám a gyilkos őt is meglőtte, majd miközben a lány a haláltusáját vívta, megerőszakolta őt. Ezek után beült az autójába, és egészen Szanazugig menekült. A rendőrség egy napig gyanúsítottként kereste, ám végül megtalálták a holttestét. Mint kiderült, az utolsó golyót megtartotta magának, hogy eldobhassa az életét.

Pláza patikájában dolgozott

Dániel egy bevásárlóközpont gyógyszertárában dolgozott. A közvetlen kollégái körében általános a döbbenet. Hétfőn neki is be kellett volna mennie dolgozni. A patika vevőkörében kevésbé volt népszerű a férfi.

Nagyon barátságtalan ember volt. Előfordult, hogy inkább átálltam egy másik sorba, hogy ne ő szolgáljon ki – mondta el egy helyi idős vásárló.

A Borsnak sikerült beszélnie Dániel néhány szomszédjával, akik szintén nem voltak túl jó véleménnyel a férfiról.

Jó néhányszor találkoztunk vele a folyosón. Ugyan a köszönésünket fogadta, rögtön feltűnt, hogy mennyire elhanyagolja magát. Nem borotválkozott rendesen – mondta egy idős hölgy, és hozzátette: a házban egy másik lakásba költözött Dá­niel testvére, Szandra.





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás