A szabadkai rendőrségre éjjel háromkor érkezett bejelentés, hogy a szerb-magyar határ mellett fekvő erdőből fegyverropogás hallatszik. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség különleges egységei, amelyek golyóálló mellényben közelítették meg a helyszínt. Az erdőt és az arra vezető utakat lezárták.

Szerbiában jelenleg körülbelül hatezer illegális bevándorló tartózkodik. Az Afrikából és a Közel-Keletről érkező migránsok célja nem a nyugat-balkáni ország, hanem az Európai Unió, főként Németország, ám a magyar határzár miatt sokan hosszabb időre Szerbiában rekednek.

Beszámolók szerint az utóbbi időben nőtt a nyomás a szerb-magyar határszakaszon, és arra is volt példa, hogy a migránsok megdobálták a határőröket, így az sem zárható ki, hogy a most használt fegyvereket eredetileg nem egymás, hanem a határt védők ellen akarták használni.

A tudósító azt mondta, hogy a szabadkai kórházban hat migránst ápolnak tűzfegyver okozta sérülésekkel, közül egy 16 éves lány van a legsúlyosabb állapotban. A szabadkai erdőben egyébként családos migránsok is vannak – tette hozzá.

A tudósító közlése szerint az összecsapásnak eddig egy halálos áldozata van.

Elmondta, megérkezett a helyszínre Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter, aki megtekinti a rendőri akciót.

Az egyik rendőr a tudósítónak azt mondta, hogy állítólag a migránsok a rendőrökre lőttek, ezért a hatóság munkatársainak tűzparancsuk van.
A migránsok egyik csoportja továbbra is szökésben van – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

A szabadkai Pannon RTV helyszínen tartózkodó stábjának információi szerint a sérülések mindegyikét lőfegyver okozta, a legsúlyosabb állapotban egy 16 éves lány van.